Magyar Katolikus Lexikon > Ö > örökérvényű filozófia


örökérvényű filozófia (lat. philosophia perennis): az újskolasztika megjelölése az arisztotelészi-tomista filozófiára. - A kifejezést először 1540: A. Steuchus alkalmazta kv-e címeként, amely az őskinyilatkoztatástól kezdve a régi népek bölcs-ét gyűjtötte egybe és igyekezett összhangba hozni a ker. tanítással. Leibniz az igazság-ismeretnek arra a tárházára alkalmazta, amely minden tévedés ellenére megállíthatatlanul halad előre a tört-ben. Az újskolasztikusok ezek után vették birtokba a kifejezést - végső soron saját fil-jukra vonatkoztatva. Ez a „díszítő jelző” a bölcselkedés történelmiségének kérdéséhez vezet el: hogyan is viszonyul a fil. a tört. mozgásához. Az ~ hívei szerint igenis vannak időfölötti, örökérvényű igazságok, mint Isten, szabadság, halhatatlanság, és ezek nélkül nem létezhet egyetlen gondolkodási rendszer sem. A valóságban azonban ezek az igazságok csak azokban a nagy (ker.) hagyomány-vonulatokban vannak jelen, amelyek egymással kölcsönhatásban állnak, de az arisztotelizmus-tomizmus még ennek is csak egyik ága. Nagy baj lenne - pedig az újskolasztikában mutatkozott ilyen törekvés! -, ha bármelyik irányzat dogmatizálni akarná filozófiai tételeit. Az ~ tehát ábrándnak tűnik, amely nem számol eléggé a történelmiség törvényével. Cs.I.

LThK VI:471.