Magyar Katolikus Lexikon > Ö > önmagától beálló büntetés


önmagától beálló büntetés (lat. poena latae sententiae): magával a cselekmény elkövetésével hatályba lépő →büntetés (1314.k.), melynek bizonyos hatásai azonban csak akkor jelentkeznek, ha beállását a bíró vagy a hatóság hivatalosan kinyilvánította (vö. pl. 1352.k. 2.§). - A CIC 17 ~t tartalmaz. Ezekből 16 cenzúra: 5 →felfüggesztés (1370.k. 2.§, 1378.k. 2.§, 1383.k., 1390.k. 1.§, 1394.k. 1.§), 4 →egyházi tilalom (1370.k. 2.§, 1378.k. 2.§, 1390.k. 1.§, 1394.k. 2.§) és 7 →kiközösítés, melyből kettőt az ordinárius v. a megbízott pap elengedhet (1364.k. 1.§, 1398.k.), 5 a Sztszéknek van fenntartva (1367.k., 1370.k. 1.§, 1378.k. 1.§, 1382.k., 1388.k. 1.§). Önmagától beálló →jóvátevő büntetés csupán egy van a CIC-ben: az 1 évre szóló eltiltás (1383.k). - A Codex óta új ~ a kiközösítés, mely azokat sújtja, akik technikai eszközökkel fölveszik v. tömegtájékoztatási eszközök útján terjesztik, amit a gyóntató és a gyónó mond (AAS 80, 1988, 1367). E.P.

Erdő 2003:604.