önmegtagadás (lat. mortificatio, abnegatio sui): küzdelem az →érzékek rossz hajlandóságai, az →érzéki vágy és a →szenvedélyek ellen azért, hogy engedelmeskedjenek az akaratnak, az akarat pedig vesse alá magát Istennek. - A Szentírásban: az ÓSz-ben alapformája a →böjt, ami a kovásztalanok hetében az egyiptomi nyomorúságra emlékeztette Izraelt (vö. Kiv 12,15), a bűnbánat részeként, pl. az engesztelés napján viszont vezeklés értéke volt (vö. Szám 29,7; 30,14). Hosszabb időre is vállaltak ~t a →nazírok. - Az ÚSz-ben alapszabály: „aki utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye föl a keresztjét” (Lk 9,23). Részleteiben a test sanyargatása (Kol 3,5; Róm 8,13), kívánságainak megtagadása (Gal 5,24), meghalni a világnak (uo.), a régi ember levetése (Kol 3,3), küzdelem a jóért (Róm 6,4). - A belső ~ a →fantáziára és az →emlékezetre, továbbá az →értelem és az →akarat használatára is vontakozik, elsősorban sajátos erényeik gyakorlása által. **

Tanquerey 1932:504. - BL:1366. - Schütz 1993:293.