Magyar Katolikus Lexikon > Z > zéon


zéon (gör., ószláv: teplota, ‘melegség’): néhány csepp megáldott meleg víz, melyet a →bizánci szertartású pap vagy →diákonus a szentáldozás előtt a kehelybe önt. – A szokás vsz. onnan ered, hogy a hidegebb vidékeken a bor a kehelyben nagyon lehűlt, sőt meg is fagyott, s a ~t fölmelegítésére használták. Jelképként a ~ a Szentlélek pünkösdkor kiárasztott kegyelmét, ill. a szentségekben munkálkodó erejét jelenti. A mo-i gör. kat-ok a ~t már régóta nem használják. P.I.

Mercenier–Paris É.n.:XXV, 259. – Rusznák 1915:225.