Magyar Katolikus Lexikon > V > vigasztalás


vigasztalás (gör. paraklein, lat. consolatio): a →szomorúság, →nyugtalanság, illetve ezek okainak megszüntetése, béketeremtés. Az emberi ~ az →irgalmasság cselekedeteinek gyakorlásában mutatkozik meg. – Az ÓSz-ben a naham gyök jelent együttszenvedést, -érzést, megkönyörülést, rendelkezésre állást, bánkódást, megbánást. Miként a környezetében élő pogány népek, Izr. is ismeri az emberi ~t és annak földi eszközeit, de a vigasztalanságot is (Ter 37,35; Jób 16,2; 21,34; Zsolt 22,2; Iz 22,4; 51,19; Jer 31,15). Jahve tud népe (és egyáltalán az ember) szenvedéséről, irgalmassága a ~ minden bajban. Izr. leginkább a száműzetés éveiben tapasztalta meg az isteni ~ erejét: Jahve a →próféták szavával adta az új élet és az üdvösség reményét (Iz 40; 49,13; 52,7–10; 54,11–14; 57,14–19; 61,1–3; 66,10–14). Izajás mint költő és próf. a ~t úgy hirdeti, mint Jahve népe iránti töretlen szeretetének kiáradását. Ezt tanúsítja a pásztor (40,11), a hitves (54), az anya (49,14 kk.; 66,11–13) képe. Ennek a tanításnak köszönhetően a ~ a zsidóság hitbeli meggyőződésének vezérfonala lett, és az ősker-ségbe is beleépült (vö. Sir 48,22–24). Így a zsidók Krisztus születése táján ~uknak nevezték a szt. kv-eket (1Mak 12,9; Róm 15,4;. 2Mak 15,9) és általában az eljövendő üdvösségre ~ként vártak (vö. Lk 2,25 kk.). – 2. Az ÚSz-ben. Az ősker. hagyomány Jézusban látja →Isten szolgáját, aki Iz 49,1–6 és 61,1–3 szerint az elesetteknek és a szomorúaknak a közelgő megváltás örömhírét, ~át hirdeti (Mt 5,4; 11,4 kk.; Lk 4,18–21; ApCsel 10,38). A →nyolc boldogság a végső idő üdvösségének ~át hirdeti: „Boldogok, akik sírnak, mert ők majd megvigasztaltatnak”. Pál ap. annyit szenvedett, mint senki más, de annyi isteni ~ban is volt része, mint másnak senkinek (Róm 15,5; 2Kor 1,3–11); miként szenvedései Krisztus szenvedései, a ~t is Krisztusban kapja. A ker-ek Krisztus szenvedéseit vele együtt viselik, ezért részük lesz Isten túláradó ~ában is. Ez a ~ örök ~, a ker-ek „jó remény”-e, amely beteljesedik, mert a Fiú kereszthalálában gyökerezik (2Tesz 2,16 kk.). A kereszt és a feltámadás a záloga annak, hogy mi is feltámadunk (1Tesz 4,13–18). Pál szerint a Lélek adományai közé tartozik: a ker. próf. továbbadhatja a Krisztusban kapott isteni ~t (1Kor 14,3;. ApCsel 19,31). A Léleknek ez a ~a építi az Egyh-at. R.É.

Czuczor VI:1020. – Tanquerey 1932:591. – Schütz 1993:415. – BL:1920.