Magyar Katolikus Lexikon > V > veszprémi Szent Katalin-kolostor


veszprémi Szent Katalin-kolostor: a domonkosok előírásai szerint élő ágostonrendi apácák Szt Katalin-ktorát Bertalan veszprémi pp. 1240: alapította a vár Szt Benedek sziklája alatt, a Séd bal partján. Eltartásukra a püspökség jövedelmől évi 16 ezüst márkát rendelt káptalanja hozzájárulásával. 1241/42: a tatárok elől 5 nővér Dalmáciába menekült, majd Zára mellett megalapították a Szt Mauricius zárdát. 1246: Laszkarisz Maria királyné négyéves kislányát, Margitot a kolostorba vitte, ahol Katalin, az első perjelnő nevelte és latinra tanította. A hagyomány szerint ekkor élt itt Mo-i B. Ilona is. 1252: Katalin perjelnő a kb. 12 éves Margitot 18 ~i nővérrel együtt a szülei által a Duna szigetén Szűz Mária tiszteletére emelt monostorba vezette. Marcel tartfőn. tanúvallomása szerint a ~i kolostorban nem volt olyan szigorú klauzúra. A nővérek lelkészei világi papok voltak. 1347: Kolos János domonkos barát volt az ügyintézőjük, csak nehezen tudta bevezetni a szigorú klauzúrát, mert a nappal épített falat éjszakánként lebontották. 1474: Leonard Mansueti, a rend generális magisztere megbízta Episcopi János tartományi perjelt, hogy a kolostorból távolítsa el a három nővért, és adja át a házat a domonkos barátoknak. 1481: Somogyi Bálint a perjel. 1484: Kormos Mihály knktól 3 nyomtatott könyvet kaptak. 1495: a generális magiszter megengedte, hogy a ~i testvérek tp-uk építkezéséhez az ország egész területén koldulhassanak. 1538: Az első, 21 m hosszú kis templomot a 15. sz. 2. felében 9 m-el meghosszabbították, és szentélyét a nyolcszög 3 oldalával zárták. Néhány falrészlet ma is áll. A ktor a déli oldalhoz csatlakozott.  – A kezdetektől a kolostor megalapításáig elmúlt időről két olyan forrás is szól, amely az egykorúak vallomását tartalmazza. Az egyik ilyen forrás a veszprémi Szt Katalin kolostorban élt begina, B. Ilona életéről szóló tanúvallomás (voltaképpen legenda). Ilona nővérnek még a 15. sz.  elején is eleven volt az emléke. Ekkor indult meg Velencében a domonkosok körében az a törekvés, hogy a rend szentéletű tagjairól információt szerezzenek, mégpedig Sziénai Szt Katalin szenttéavatása kapcsán. A domonkosok azt kívánták bizonyítani a ferencesekkel szemben, hogy nemcsak az ő rendalapítójuk kapta meg Krisztus sebeit, a stigmákat. A velencei domonkosoknak Gergely magyarországi domonkos tartományfőnök 1409: küldte meg a Duna szigetén lévő kolostorban szent életet élt Szt Margit királylány legendáját, valamint B. Ilona veszprémi apáca életrajzát. Az utóbbi életrajza azoknak az apácáknak a vallomását tartalmazza, akik Ilonával együtt éltek sok éven át a veszprémi Szt Katalin kolostorban. Vallomásuk első része apácatársuk életében bekövetkezett csodákról, így a stigmák megkapásáról is szól, a második részben pedig B. Ilona halála után közbenjárásának tulajdonítható, gyakran a sírjánál történt csodákról vallottak. Noha a legenda előkerülése elég késői, szövege alapján mégis biztosak lehetünk benne, hogy az Árpád-korban készült. Hiszen maga a legenda mondja, hogy azoknak az apácáknak a vallomása alapján íródott, akik maguk hosszú időn át együtt éltek a veszprémi Szt Katalin kolostorban Ilonával. Ezenkívül a legenda Árpád-kori eredetét bizonyítja az is, hogy benne csakis Árpád-kori személyek és események fordulnak elő. Feltételezik, hogy a legenda két részletben készült. A legenda első változatát eszerint 1241-et követően, azután hogy Ilona meghalt, fogalmazták meg. Ehhez folyamatosan, vagy újrafogalmazva az egészet, hozzátoldották az 1272 körüli évekig történt csodás eseményeket. – A másik fő forrás a veszprémi Szt Katalin kolostor életéről azon apácák vallomása, akik a tatárjárás idején elmenekültek Veszprémből. Közülük öten a dalmát tengerpartra menekültek. Négyen Nonában telepedtek le, egy ötödik apáca Zárába ment. Mindkét helyen monostort alapítottak Szűz Mária tiszteletére. A száz évvel későbbi visszaemlékezések szerint Kolos János domonkosra volt bízva az akkori veszprémi beginák lelki gondozása. Az volt a szándéka, hogy kolostort épít nekik, amelyben mint szerzetesek (religiosae) fognak élni. A nővérek azonban – mint megannyi Pénelopé – azt a falat, amelyet János testvér parancsára nappal felhúztak a kőművesek, éjjel lebontották. Persze végül sikerült a kolostort megépíteni. A tatárok kivonulása után a veszprémi Szt Katalin kolostor is újjáéledt. A tatárjárást követően született hercegnőt, Margitot a kir-i pár fogadalmukat teljesítve négy éves korában ebbe a Veszprémben lévő Szt Katalin kolostorba adták be. A kir-i pár azonban hamarosan az új, állandó székváros, Buda közelében a Duna egyik szigetén a Nyulak-szigetén kolostort építtet Szűz Mária tiszteletére, és átviszik oda Margitot. Nem egyedül került át a királylány az új kolostorba, vele ment jó néhány társa is a Szt Katalin kolostorból. Az alapítólevél, amelyet Bertalan veszprémi püspök adott ki 1240: a veszprémi Szt Katalin kolostor alapításáról, nem mondja meg, melyik rendhez tartoznak. A Duna szigetén lévő kolostor lakóinak nevét még a pápai oklevelek is kissé bonyolultan fejezik ki: "ágostonos rendi, a prédikátor testvérek szabályai szerint és azok lelkigondozása alatt élőknek" mondják őket. A legvelősebben a magyar krónika egyik részlete határozza meg az itteni apácák hovatartozását. Mikor ugyanis a krónika arról ad hírt, hogy Szt Margit bátyját, V. István királyt (1270–1272), a Szigeten lévő Szűz Mária egyházban eltemették, egyértelműen a temetkezés helyét a beginák lakóhelyére teszi. Vagyis ez azt jelenti, hogy mind a Szt Katalin kolostor, mind a Duna szigetén Szűz Mária tiszteletére épített kolostor apácái úgynevezett beginák voltak. – Erről az Ilonáról azt állítja Gergely domonkos tartományfőnök levele, hogy a veszprémi Szt Katalin kolostorba négyévesen beadott Szt Margit királylány mestere volt. Ugyanezt erősítik meg más források is. Sőt érdekes módon erősíti meg azt a vélekedést, hogy B. Ilona és Szt Margit között mester és tanítvány viszony lett volna, Pietro Ransano lucerai püspök, Ferdinánd nápolyi kir. követe is. A püspök 1488: járt Magyarországon Mátyás királynál, s rövid összefoglalót készített Magyarországról. Ő ki is színezi B. Ilona és Szt Margit kapcsolatát. E színes kép szerint Ilonára bízták a szülők Szt Margitot, hogy nevelje és lelki dolgokra tanítsa, sőt azt is írja Szt Margitról, hogy Ilonát anyjának nevezte, s mindenben utánozta. Nincs azonban nyoma annak, hogy B. Ilona még a tatárjárás után is élt volna. A legendája szerint a sírja Veszprémben volt, ahol csodák is történtek. A legendája nem tartalmaz olyan adatot, amely arra utalna, hogy túlélte a tatárjárást, sőt a legendája szerint, amikor a tatárok jövetelének hírére egyik társa megkérdezte Ilonát, mit tegyenek, ő azt válaszolta, hogy ő már nem éri meg a jövetelüket. Ha valóban nem érte meg a tatárok megérkezését, akkor természetesen nem lehetett a tatárjárás miatt Istennek ajánlott Szt Margit mestere sem. – Viszont párhuzam vonható a két begina között abban, hogy mindketten szívesen vettek részt minden kétkezi, nehéz és piszkos munkában. Hasonlóképpen egyforma hévvel tisztelték Szűz Máriát, s ugyancsak lehetőséget kínál a párhuzamra mindkét szentéletű apáca jövőbe látása; megvolt mindkettőjükben a spiritus prophetiae, hiszen B. Ilona pl. előre jelezte, hogy nem éri meg a tatárjárást, előre tudta, hogy társa nem hal meg, Szt Margit pedig többek között előre megmondta a magyar sereg vereségét, s azt is, hogy atyja a kir. sértetlenül tér vissza a csatából. Szinte vég nélkül lehetne párhuzamba állítani azokat a jelenségeket, amelyek mindkettőjüket jellemezték. Ilyen értelemben valóban joggal állíthatták a különböző szerzők azt, hogy mester és tanítvány viszony volt kettejük között. Szt Margit példaképe, vagyis mestere az a B. Ilona nevű apáca lehetett, akit talán éppen tanítványának, Szt Margitnak ugyancsak példaadó élete miatt lassan elfeledtek olyannyira, hogy a testén megjelent Krisztus-sebeket is utóbb Margitnak tulajdonították. – A Szt Katalin kolostor szintén a Veszprémvölgyben, annak város felé eső területén, a váralján, a Benedekhegy sziklája alatt a Szt Katerina asszony szege, vagyis épp a kolostorról elnevezett Szt Katalin városrészben volt. A ~ háromszáz évi működés után a török időkben enyészik el. Romjait, templomának falmaradványait és a kolostor alapfalait ott találjuk nyugatra a Benedekhegy északi ormától. A Szt Katalin egyház terméskőből épült romfalain kőből faragott faloszlopok és gyámkövek láthatók, míg a templomfal északi oldalán a hozzáépített kápolna három és fél csúcsíves faltere tűnik fel. A templom egyhajós, hosszúszentélyű építmény volt, déli oldalához csatlakozott a kolostor, északi oldalán volt a sekrestye. Az eredeti szentély az ásatás tanúsága szerint jóval kisebb, és egyszerű négyszögletes megoldású volt. A hajó mérete később sem változott. A 15. sz.  2. felében a tp-ot poligonális szentéllyel és sekrestyével bővítették. – Az apácák lelki és anyagi ügyeinek intézését a Domonkos-rend férfi tagjai látták el. 1275-ig ugyan nincs tudomásunk arról, hogy domonkosok működtek volna a Szt Katalin zárdában, viszont ekkor már létezik a kolostorhoz kapcsolódó házuk (domicilium). A kettős kolostor lelki gondozását világi papok végezték, anyagi ügyeit viszont a férfiszerzetesek. – A domonkosok belső életéről a Margit szenttéavatásáról készült jegyzőkönyvből értesülünk. Hihetően kódex-másolással is foglalkoztak, sőt könyvtárukban nemcsak kézzel írt liturgikus kódexek (misekönyv, breviárium), hanem nyomtatott könyvek is megtalálhatók. Utoljára 1527: hallunk a veszprémi domonkos konventről, amikor a rend József testvért, a veszprémi konvent tagját Bolognába küldi teológiai tanulmányokra.  H.F.L.–É. G

Békefi. 1907:59. – Mélanges d'archéologie et d'histoire. 1913/33:15. (Fawtier, Robert: La vie de la bien heureuse Hélène de Hongrie.) – Pfeiffer Miklós: A Domonkosrend magyar zárdáinak vázlatos története. Kassa, 1917. 83–84. p. – Scriptores rerum Hungaricarum tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. I–II. Budapestini, 1937–38. – Emlékkönyv Domanovszky Sándor születése hatvanadik fordulójának ünnepére. Bp., 1937:577. (Tóth László: Mo-i B. Ilona legendájáról.) – Regnum. Egyháztörténeti évkönyv 1937. Bp., 1937:69. (Balanyi György: Mo-i B. Ilona) – Mezey László: Irodalmi anyanyelvűségünk kezdetei az Árpád-kor végén. Bp., 1955. – Veszprém megye régészeti topográfiája. A veszprémi járás. Szerk. Éri István. Bp., 1969. – Gutheil 1977:166. – Király Ilona: Árpád-házi Szt Margit és a Sziget. Bp., 1979:51. – Mezey László: Deákság és Európa. Bp., 1979. – Érszegi Géza: Delle beghine in Ungheria. Firenze, 1995:63. (Civiltà veneziana. Studi 46) – R. Várkonyi Ágnes emlékkönyv születésének 70. évfordulója ünnepére. Szerk. Tusor Péter, Rhimer Zoltán és Thoroczkay Gábor. Bp., 1998:36. (Érszegi Géza: Szt Margit és B. Ilona.) – Árpád-kori legendák és intelmek. Szentek a magyar középkorból. I. Szerk.: Érszegi Géza. Bp., 1999. – F. Romhányi Beatrix: Kolostorok és társaskáptalanok a középkori Magyarországon. [Bp.], 2000. 72. p.