Magyar Katolikus Lexikon > V > vízözön


vízözön, özönvíz: negyven nap és negyven éjjel zuhogó eső következménye, mindent elpusztító áradás (Ter 6,5–9,19), amelyből csak →Noé és családja, 8 személy menekült meg (7,13; 1Pt 3,20) egy bárkában. – I. A történelmi háttér. Vsz., hogy az asszír-babilóniai hagyomány egy v. több katasztrofális áradásra vezethető vissza, mely igen tartós és nagy esőzéssel eshetett össze (vö. 7,4.11). Egy ilyen katasztrófa időbelileg nagyon messzire nyúlhatott vissza, az arányai pedig korlátozottak voltak. E föltevés mellett felhozhatók az Urban, Ninivében stb. végzett ásatások eredményei, a ~re vonatkozó utalások az óakkád tört. jellegű művekben, valamint a mezopotámiai őstört-nek ~ előtti és ~ utáni korra osztása. A katasztrófának olyan hatása volt, hogy klasszikus tárgyává vált az akkád irod-nak, ahol mondává szélesedve új dimenziókat és epikus színezetet kapott. A bibliai elb., úgy látszik, semmi egyéb, mint egy v. több tört. tény (földrajzilag és etnológiailag meghatározható katasztrófa) monoteista értelmezése és erkölcsi szempontból való magyarázata, melyet/melyeket az akkád hagyomány erősen kiszínezett. Ha tehát a szerző azt mondja, hogy a víz az egész földet elárasztotta, úgyhogy minden ember odaveszett, akkor figyelembe kell vennünk meglehetősen korlátozott látókörét és az üdvösség tört-ének azon távlatait, melyek a tört. események bemutatásakor a szeme előtt lebegtek. Így a ~ tört-ében elsősorban azt kell keresnünk, hogy a szerzőnek milyen betekintése volt az üdvösség tört-ébe, és hogyan látta azt az utat, melyet az emberiség vallási fejlődése során megtett. – II. Vallási tanítás. A) A ~ tört-ének J-változata egészében véve meglehetősen antropomorf. Jahvét az erkölcsi rend őreként állítja elénk; aki az egyre fokozódó erkölcsi romlás (6,1–4: az →Isten fiai) miatt újra meg újra rákényszerül, hogy haragra gerjedve beleavatkozzon a tört. folyásába és megbüntesse a bűnösöket; az igazakat (Noé és hozzátartozói a →szolidaritás ősi elve jegyében) megmenti Jahve (a →maradék gondolata). Maga Noé a hit példaképeként áll előttünk, aki a J látásmódja szerint vakon teljesíti Jahve parancsát, anélkül, hogy tudná: mire való lesz a bárka (vö. Zsid 11,7). A ~ után Jahve újra megállapítja: az ember gonosz, a szíve rosszra hajlik (vö. Ter 6,5–8; 8,21), de ez most Jahve türelmének bemutatásához szolgál kiindulásul: Isten bizonyos mértékig „beletörődik” abba, hogy az ember bűnös, és irgalmában elhatározza (vö. 8,21), hogy megváltja és megszenteli. – B) A P is az erkölcsi romlás fokozódásával magyarázza Istennek a tört-be való belenyúlását, a romlást a fennálló rend felbomlásaként értelmezve (6,10–13). A ~t a P a káoszba való visszahullásnak tekinti (vö. 7,6.11.18–21; 8,1.2a.3b.5.13a és 1,6–10; 8,15–18 és 1,26); ezzel a teremtés egész rendjét kérdésessé teszi. De akkor közbelép Isten üdvözítő akarata (8,1), és újra az ember hatalma alá rendeli a földet (vö. 8,15–18 és 1,26), melyet megáld (vö. 8,17 és 1,22). Az emberiség előtt mintegy új kezdet lehetősége nyílik meg, ez azonban nem jelenti a paradicsomi állapotok visszatérését, inkább egy új kiindulópont (az ember már nem csupán növényekkel táplálkozik; vö. 9,3 és 1,29), a világnak egy Istentől meghatározott rendje (az ember nem abszolút úr, vö. 9,4: a vér fogyasztásának tilalma; 9,5: vérbosszú), melyre az Istennel kötött, örökké tartó szövetség a biztosíték (9,8–11). Ez a szövetség minden élőlényre (9,10.12.16) és az egész világra, minden nemzedékre kiterjed: Isten kegyelmének felajánlása, mely a világ életének a záloga, és a szivárvány jelében fejeződik ki (a vihar istene ezt az ívet feszítette ki a felhőkre, amikor haragja lecsillapult) – ezzel kezdetét vette Isten türelmének az ideje (Róm 3,21–26). – C) Irodalmilag a ~ a Ter-ben az emberiség →őstörténetének közp. témája, melyet a szerző üdvösségtört. szempontból elemez ill. értékel. A ~ egy időszak végét és egy új kor kezdetét jelenti. Annak kinyilatkoztatása, hogy Isten, aki őrködik az általa teremtett mindenség fölött, büntetőleg belenyúl a tört-be, de egyszersmind Isten üdvözítő akaratát is elénk tárja, mely felhasznál egy maradékot, hogy a világot megmentse. A bűn azonban a ~ után sem veszít vonzóerejéből (vö. Kám, a bábeli torony építése), de mint pusztító és széthúzó erő háttérbe szorul Jahve éltető és egységet teremtő működése mellett, mely Ábrahám kiválasztásához vezet; így az emberiség őstört-e Izr. őstört-ébe megy át. – D) A tipológiában. 1. Noé Krisztus előképe, akit Isten megkímél (vö. Noé alakjának maradékként való értelmezésével: Sir 44,17–18; etióp Hénoch 106,18), hogy egy új teremtés feje legyen: 1Pt 3,20; 2Pt 2,4–9, Jusztinosz (Dialógus) és Jeruzsálemi Cirill (Katechesis 17,10) értelmezése szerint. – 2. A ~ a keresztség előképe (1Pt 3,21), mert ítéletet jelent, és a ~ tört-ének bizonyos számadatai (Ter 7,13: 8 személy) indítékul szolgálhattak a keresztséggel kapcsolatban különféle számmisztikai spekulációkhoz (pl. a keresztségnek a 8. napon, húsvétvasárnap = a teremtés 8. napján való felvétele: 1Pt 3,18 – Jusztinosz: Dialógus; más motívum: Tertullianus De baptismo 8: a bárka az Egyh. képe). – 3. A ~ a →vérkeresztség előképe, mely az idők végén majd végét veti ennek a világnak (2Pt 3,5–7); ahogy a ~ rátört Noé kortársaira, olyan váratlanul fog az ítélet napja is elérkezni (Mt 24,37–39; 2Pt 3,3–13). Az Isten közbelépése azért várat magára, hogy mint Noé korában, jele legyen Isten türelmének (1Pt 3,20). →világégés. R.É.

Kirschbaum IV:161. – BL:1938. – KEK:1222.