Magyar Katolikus Lexikon > V > vérrokonság


vérrokonság (lat. consanguinietas): I. az egyházjogban leszármazáson alapuló, ág és fok szerint számított rokoni kapcsolat (108.k. 1.§). – 1. Törzs: a ~ megjelölésében az a személy, akitől a rokon, v. oldalági rokonság esetén a rokonok származnak; az ág az egymástól származó személyek sorozata. Egyenesági ~ van két személy között, ha egyik a másiknak leszármazottja. Oldalági a rokonság van két személy közt, ha közös őstől (törzstől), de nem egymástól származnak. – 2. A ~ foka: a) egyenes ágon 2 személy közt annyiad fokú a rokonság, ahány a nemzés, vagyis ahány személy van a törzset leszámítva (pl. az apa és fia elsőfokú, a nagyapa és unokája másodfokú egyenesági rokonok); b) oldalágon annyiad fokú 2 személy közt a rokonság, ahány a nemzések száma a közös ősig vezető 2 ágon együttvéve, azaz ahány személy van a 2 ágon együttesen a közös törzset leszámítva (pl. a testvérek másodfokú, az unokaöccs és nagybátyja harmadfokú, az unokatestvérek negyedfokú oldalági rokonok) (108.k. 2–3.§). – 3. A ~ mint házassági akadály. A ~ jogi hatásai (pl. a gazd. tanácsnak nem lehetnek tagjai a pp-kel negyedfokú v. annál közelebbi ~ban állók 492.k. 3.§) közül a legfontosabb a →házassági akadály volta. a) Az akadály természete. Az egyenesági és a másodfokú oldalági ~ esetén azt szokás tartani, hogy isteni jogi, v. pontosabban: →természetjogi akadályról van szó. Az egyenesági rokonság tekintetében ez a meggyőződés ált. A másodfokú oldalági rokonság (mely a testvérek között áll fenn) sokak szerint szintén isteni jogi akadály. A másodfokúnál távolabbi oldalági rokonság tisztán egyhjogi akadály. – Mindebből következik, hogy a nem ker-ek (sőt a nem kat-ok – vö. 1059.k., 11.k.) közötti házasságkötés – hacsak a világi jog által támasztott házassági akadályba nem ütközik – érvényes, ha másodfokúnál távolabbi oldalági rokonság áll fenn a felek között. Viszont egyenesági rokonok v. testvérek között a házasságot akkor is érvénytelennek tekintjük, ha egyikük sem ker. Ennek oka egyrészt az, hogy az ilyen esetekben az akadály, mint említettük, biztosan v. legalábbis minden bizonnyal természetjogi, másrészt az, hogy ezeket a házasságokat általában a világi jog sem teszi lehetővé. – b) Az akadály  terjedelme. Az egyenesági ~ (vö. 108.k. 1–2.§), érvénytelenítő házassági akadály az összes felmenő és lemenő rokonok között, tehát minden fokon. Az akadály akkor is fennáll, ha a rokonság nem törvényes, hanem természetes leszármazásból fakad (1091.k. 1.§). – Az oldalági ~ a 4. fokig érvénytelenítő akadály (1091.k. 2.§). – Az oldalági rokonság számításában az 1983-as CIC új módot vezetett be, v. pontosabban a lat. egyhjogban korábban alkalmazott germán számítási mód helyébe a K-i egyhjogban is használt róm. jogi eredetű számításmódot állította. A germán számítás lényege az volt, hogy annyiad fokúnak számított az oldalági rokonság, ahány foknyi – nemzésnyi – távolságra volt a közös őstől a rokonok egyike, nevezetesen az, amelyik a közös ősnek távolabbi leszármazottja volt. Tehát pl. az édes unokatestvérek egymásnak másodfokú rokonai voltak. A jelenlegi számítás szerint 2 személy között annyiad fokú az oldalági rokonság ahány személy a közös őstől kiinduló 2 leszármazási ágon együttvéve található, a közös őst leszámítva (108.k. 3.§). Ezt egyszerűbben úgy is mondhatjuk, hogy annyiad fokú az oldalági rokonság, ahány a nemzés (születés) a 2 ágon együttvéve. Vagyis a mai egyhjogban a fent említett unokatestvéreket negyedfokú oldalági rokonoknak mondjuk. – Azzal, hogy a CIC az oldalági rokonságot negyedfokig bezárólag tette akadállyá, egyben csökkentette is az akadály terjedelmét. A CIC 1917:1076.k. 2.§-a uis az oldalági rokonságot a germán számítás szerinti 3. fokig tekintette érvénytelenítő akadálynak. Ez adott esetben a mai számítás szerint hatodfok is lehetett (pl. másodunokatestvérek között), ami ma már természetesen nem akadály. – A ~ akadálya nem többszöröződik (1091.k. 3.§). Ha tehát oldalági rokonok között esetleg több leszármazási vonalon is közös őshöz lehetne eljutni (pl. olyanok közt, akik apai és anyai ágon is rokonok), ennek nincs külön jogi jelentősége. Csak a legközelebbi rokonságot kell figyelembe venni. – c. Felmentés a ~ akadálya alól. Isteni jogi akadályok alól nem lehetséges a felmentés. Mivel az egyenes ág minden fokán és az oldalág 2. fokán a ~ biztosan v. legalább vsz. ilyen jellegű, a Codex hangsúlyozza, hogy ilyenkor nincs felmentés (1078.k. 3.§). Ugyanezekben az esetekben, ha az ilyen rokonság fennállása iránt kétség merül fel, sohasem szabad a házasságot megengedni (1091.k. 4.§). – A harmad- v. negyedfokú oldalági rokonság akadálya – lévén tisztán egyhjogi – felmentéssel elhárítható. A felmentést a helyi ordinárius megadhatja. Ennek a felmentésnek a megadásakor bizonyos óvatosság ajánlatos. A közeli rokonok házassága ui. súlyos veszélyekkel és következményekkel járhat. Ha egy házasságról utólag derül ki, hogy olyanok kötötték felmentés nélkül, akik közt a ~ akadálya állt fenn, s az akadály megléte okirattal bizonyítható, a házasságot egyszerű okirati eljárással (1686–1688.k.) érvénytelennek lehet nyilvánítani. –

II. A m. hagyományban ismerete a házassági tilalom, az öröklés és a kölcsönös segítség szempontjából volt fontos. A ~ot a falusi nép körében legalább 50–80 évre visszavezethetően kötelességszerűen nyilvántartották, pl. egy 1941: Bácskába települt bukovinai székely, Domokos Ferenc 273 főből álló nemzetségét emlékezetből visszaidézte, az átányi (Heves vm.) Kiss Samu 208 apaági vérrokonát, s ezek 105 házastársát, össz. 313 személyt sorolt föl. Ezen emlékezet óvta meg az apró falvak lakosságát a vérrokonok házasságától. A palócoknál, csángóknál a rokonságot legalább hetedíziglen illett ismerni, a hajdúknál legalább négy renden. A (kis)nemesi családokban a leszármazási rendszert a nemességszerző ősig általánosan nyilvántartották. – A 20. sz. első felében is, a Biblia hátsó lapjára v. öregbetűs Tükörkönyvbe (Kapuvár) jegyezték föl a rokonok nevét, születésnapját. Szentgálon (Veszprém vm.) a kisnemes lakosság az ősökről azt is tudta, egykor ki milyen tisztséget viselt, kiből mi lett. Fontosabb családi eseményre – születés, keresztelő, házasság, temetés, stb. – a ~ot meg kellett hívni. Az új család alapításakor, annak megalapozásához a rokonság ajándékokkal, munkával, anyaggal, pénzzel nagyban hozzájárult. Mivel csak a rendszeres kapcsolatot tartók számíthattak viszontszolgálatra, a kapcsolatot rendszeresítették. A szegény rokon támogatását a szélesebb közösség (egyhközs., falu) a módosabbtól elvárta, elmulasztóit a közvélemény megrótta (ki is közösíthette). Máramaros vm-ben pl. nem engedték koldulni az elszegényedett rokont, eltartását a gazdagabbak egymás közt megosztották. Rendszeres volt pl. Debrecenben, hogy a módos család a szegény rokon gyermekét egy időre magához vette. – A ~hoz tartozókat a palócoknál hadnak, az Alföldön atyafiaknak, a kiskunsági pásztoroknál tőkés-atyafiságnak, Erdélyben (főként a Székelyföldön) egy vérből valónak, rajnak, Csángóföldön (Moldvában) nyámnak, Baranyában nemzetnek, lendének, a szlavóniai m-oknál seregnek nevezték. Megközelítően e fogalomra használták a fiak, háznép, hozzátartozó, ivadék, nem, testvérség, vérág és elmarasztaló gunyorossággal a banda, brancs, ija-fia, kompánia, pereputty, poronty, retyerutya kifejezéseket.  Sz.SZ.A. – 88

Erdő 1991:99, 429. – Márkus Mihály: A bokortanyák népe. Bp., 1943:202. – Néprajzi Közlem. 1958:74. (Fél Edit: Adatok a bukovinai székelyek rokonsági intézményeiről) – Tárkány Szűcs 1981:464.