Magyar Katolikus Lexikon > V > védák


védák (‘az örökkévaló dolgok tudása’): a →hinduk ősi szent szövegei, az →indiai bölcselet legrégibb forrásai. – A ~ évszázadokon át keletkezett művek gyűjt-e, melyet hosszú ideig csak szájhagyományban őriztek. Az ünnepi áldozat bemutatásánál szereplő négy pap kézikönyve volt a →Rig-véda, a Száma-véda, a Jadzsur-véda és az Atharva-véda. A ~ az idők folyamán hatalmas gyűjteménnyé növekedtek, bennük 4 műfaj figyelhető meg: 1.a szanhiták himnuszok, varázsdalok, áldozati szavak, litániák gyűjteménye; 2. a brahmanák terjedelmes prózai szövegek, melyek főként az áldozat, az áldozati rítus és ceremóniák teol. magyarázatai; 3. ezek függelékei az áranjakák, ‘erdei könyvek’, az erdei remeték elmélkedései az áldozatról, s a még terjedelmesebb upanisadok (titkos ülések, megbeszélések, később az azokon közölt tanok, általában a titkos tan) vagy vedánták, ‘védák vége’, melyek a szertartások értelmét magyarázzák és spekulatív tartalmuknál fogva a bölcselet számára nagyjelentőségűek.; 4.a szutrák, ‘emlékeztető mondások’ a bráhmanák rituális és valláserkölcsi anyagát rövid, magyarázat nélkül bajosan érthető mondatokba foglalják össze, melyek azonban már nem tartoznak a kanonikus, termfelettinek tartott szt kvek sorába.  **

KL IV: 456. –  Kecskés 1943:18.