Magyar Katolikus Lexikon > V > vályog


vályog (szláv kölcsönszó): faluvégi, vályogvető gödrökben csinálják, amelyek szinte hozzátartoznak alföldi jellegű falvaink képéhez. A vályognak való földet előbb kiássák, azután törekkel (régente sással, szalmával) keverik, meglocsolják és lóval, emberrel meggyúratják. Ha a sár már mindenütt egyforma és tiszta, téglaformákba kivetik, sorba állogatják és megszáritják, de nem égetik ki. A vályogvető forma régente másfél szerese, sőt kétszerese volt a mainak. A kész vályogot kupacokba rakják, s hogy az eső szét ne áztassa, betapasztják. A vályogvetést munkáját jobbára cigányok végezték. – Régen a vályogháznak nem ástak alapot, csak a helyét egyengették el kapával, járatták meg lóval. A 20. sz: 1,5 m-nél mélyebbre is lementek, de a kiásott földet újra visszahányják és keményen lesulykolják. Erre kezdik rakni a vályogot. A vályogrétegek közé ragasztónak fekete sarat, erősitőnek egy sor nádat, újabban téglát raknak. A vályogháznak éppen úgy kell a tapasztás és a meszelés, mint a sárháznak.

MNL V:475.