Magyar Katolikus Lexikon > V > vágy


vágy, epithümia (gör.), appetitus (lat.): valamely létezőnek a hajlama (inclinatio) a neki megfelelő jó iránt, mivel igénye van rá és nem rendelkezik vele. – A természetes ~ minden létezőnek az a törekvése, ami a természetéből következik, a kiváltott ~ az érzékszervi fölismerést v. tudati megismerést követi. Az érzéki vágyóképesség (appetitus sensibilis) az érzéki (érzékszervi) észlelést követi. A skolasztikusok a szenvedélyeket (passiones) is érzéki vágyóképességeknek nevezik. Megkülönböztetnek concupiscibilis (vonzódó) és irascibilis (elutasító) ~at, aszerint hogy a jó v. rossz, amire törekszünk v. amitől menekülünk, könnyen v. nehezen elérhető ill. leküzdhető. Az emberben, minthogy értelmes, kell, hogy az értelem áthassa mindkét ~at, így válhatnak azok az erények hordozóivá. Ha az →értelem nem hat a ~akra, zavarólag léphetnek föl az ember életében. Szt Tamás szerint a megelőző szenvedély (passio-ösztön) gátolhatja az értelmi megfontolást, ítéletalkotást, ha viszont a ~ az értelmi belátást követi, akkor segíti az akaratot a  végrehajtásban. – Az igazi nevelésnek, önnevelésnek az ember érzelmi életére is ki kell terjednie. A különböző spontán hajlamok lehetőséget adnak az egyes erények, jó tulajdonságok kifejlesztésére. Erkölcsi szempontból az érzéki ~ önmagában véve nem erkölcsi tett. Értelmi felfogással és akarati beleegyezéssel viszont a cselekedet erkölcsi jellegét fokozza: jobbá v. rosszabbá teszi, pl. a gyűlölet súlyosbítja a rágalmazás bűnét. Ha az értelem és az akarat ellenáll, akkor pl. az érzéki ~ (concupiscentia carnis) nem bűn, hanem inkább alkalmat ad az erény tisztaságának gyakorlására. Ha egyenként tekintjük őket, akkor az értelem és az akarat ellenőrzése alatt állnak, de összességükben nem, mert figyelmünk nem tud mindegyikükre kiterjedni. A „rendetlen vágyak” (motus inordinati sensualitatis) nem halálos bűnök, hanem csak bocsánatosak, a „rendetlenség” ugyanis nem az értelemben és az akaratban hanem az érzéki vágyóképességben van. – Napjainkban a ~ inkább érzelmeket jelent, minden érzelem valamilyen vonzást v. taszítást foglal magában. **

Palazzini I:285. – Schütz 1993:407.

vágy, epithümia (gör.), appetitus (lat.): valamely létezőnek a hajlama (inclinatio) a neki megfelelő jó iránt, mivel igénye van rá és nem rendelkezik vele. – A természetes ~ minden létezőnek az a törekvése, ami a természetéből következik, a kiváltott ~ az érzékszervi fölismerést v. tudati megismerést követi. Az érzéki vágyóképesség (appetitus sensibilis) az érzéki (érzékszervi) észlelést követi. A skolasztikusok a szenvedélyeket (passiones) is érzéki vágyóképességeknek nevezik. Megkülönböztetnek concupiscibilis (vonzódó) és irascibilis (elutasító) ~at, aszerint hogy a jó v. rossz, amire törekszünk v. amitől menekülünk, könnyen v. nehezen elérhető ill. leküzdhető. Az emberben, minthogy értelmes, kell, hogy az értelem áthassa mindkét ~at, így válhatnak azok az erények hordozóivá. Ha az →értelem nem hat a ~akra, zavarólag léphetnek föl az ember életében. Szt Tamás szerint a megelőző szenvedély (passio-ösztön) gátolhatja az értelmi megfontolást, ítéletalkotást, ha viszont a ~ az értelmi belátást követi, akkor segíti az akaratot a  végrehajtásban. – Az igazi nevelésnek, önnevelésnek az ember érzelmi életére is ki kell terjednie. A különböző spontán hajlamok lehetőséget adnak az egyes erények, jó tulajdonságok kifejlesztésére. Erkölcsi szempontból az érzéki ~ önmagában véve nem erkölcsi tett. Értelmi felfogással és akarati beleegyezéssel viszont a cselekedet erkölcsi jellegét fokozza: jobbá v. rosszabbá teszi, pl. a gyűlölet súlyosbítja a rágalmazás bűnét. Ha az értelem és az akarat ellenáll, akkor pl. az érzéki ~ (concupiscentia carnis) nem bűn, hanem inkább alkalmat ad az erény tisztaságának gyakorlására. Ha egyenként tekintjük őket, akkor az értelem és az akarat ellenőrzése alatt állnak, de összességükben nem, mert figyelmünk nem tud mindegyikükre kiterjedni. A „rendetlen vágyak” (motus inordinati sensualitatis) nem halálos bűnök, hanem csak bocsánatosak, a „rendetlenség” ugyanis nem az értelemben és az akaratban hanem az érzéki vágyóképességben van. – Napjainkban a ~ inkább érzelmeket jelent, minden érzelem valamilyen vonzást v. taszítást foglal magában. **

Palazzini I:285. – Schütz 1993:407.