Magyar Katolikus Lexikon > V > Vénard


Vénard János-Teofán, Szt: (St.-Loup-sur-Thouet, Franciaország, 1829. nov. 21–Hanoi, Vietnam, 1861. febr. 2.): misszionárius, vértanú a mai →Vietnam területén (→annami vértanúk). – 9 é. volt, amikor egy fr. pap vt-ságáról hallott, s felkiáltott: „Én is vértanú akarok lenni!” 1851: belépett a párizsi Külföldi Missziók Világi Papi Közösségébe, s már egy év múlva útnak indult a Távol-Keletre. Első állomáshelyén, Hongkongban tanulta a kínai nyelvet. Elöljárói Tonkinba küldték, ahol 1848-: folyt a keresztényüldözés. Tu-Duc császár különösen a külf. misszion-ok ellen harcolt: „Ennek a vallásnak Eu-ból jött tanítóit mint a legbűnösebbeket kővel a nyakukon kell tengerbe vetni.” Az üldözés a tonkini papokra és a 400 ezer hívőre teljes dühével lecsapott. A császár fivérének lázadása idején 1851: Tu-Duc azzal vádolta a ker-eket, hogy a lázadókat támogatták, s miután úrrá lett a helyzeten, a külföldi misszion-ok fejére vérdíjat tűzött ki; a bennszülött papokat és mindazokat, akik segítették őket, kettéfűrészelve a folyóba kellett vetni. 90.000 vt-ja, (köztük száznál több pap) lett e rendeletnek. – ~ 1854. VII. 13: reggel 3 óra k. kötött ki egy folyami bárkával Vinh-Triben, mely 1650 óta a Ny-tonkini ap. vik. székhelye volt. Kínai keresk-k csempészték az országba. Itt töltötte első misszionáriusi évét. Már néhány hét múlva prédikált és gyóntatott, s hamarosan a „Sárga forrás” körzet lelkipásztora lett. Segítője 7 bennszülött pap volt, 12 ezer híve 30 ezer nem ker. között élt. A nagy kiterjedésű, részben hegyes, részben mocsaras vidék útjai dzsungelösvények v. náddal benőtt folyóágak voltak. Az emberek nagy nélkülözések közepette éltek, s nemsokára ~ maga is szegény hívei segítségére szorult. – Miután az üldözők  elérték a „Sárga forrás” missziót, ~ a hegyekben élt, bozótokban és vermekben. Végül a bennszülött nővérek fogadták be egy félreeső kstorukban, itt lefordította az ÚSz-et. – 1860. XI. 30: munkatársával, Khang Péter hitoktatóval együtt elfogták és Hanoiba hurcolták. Kihallgatták s halálra ítélték őket, de a halálbüntetést csak akkor lehetett végrehajtani, ha a császár megerősítette az ítéletet. Ezért ~ 1861. II. 2-ig ketrecben, megláncolva, katonáktól őrizve raboskodott, mindössze 32 évesen. – 11levelet írt ilyen körülmények között családjának és barátainak; ezek az úgynevezett ketreclevelek a ker. hitvalló bátorság legszebb tanúságai közé tartoznak. Utolsó ételét és minden megmaradt holmiját elajándékozta. Szeretett volna még egyszer áldozni kivégzése előtt, de kísérlete, hogy egy ápolónőtől átvehesse a konszekrált ostyát, meghiúsult. Miközben a kivégzésre vezették, elbúcsúzott az őt kísérő néptől, majd határozott hangon énekelni kezdte a Magnificatot. A Vörös-folyó partján, a kivégzés helyén letérdelt, egy karóhoz kötözték, és lefejezték. Ott helyben elföldelték, de fejét karón közszemlére tették ki 3 napra, majd az éj sötétjében a folyóba dobták. 2 héttel később egy ker. megtalálta, beemelte a csónakjába, és elvitte a legközelebbi misszionáriushoz. Az ereklyét ma a Párizsi Missziós Szem. mártírkápolnájában őrzik. – Lisieux-i Szt Teréz kedvenc szentjeként tisztelte és társának tekintette ~t a „kis úton”. X. Pius p. ~t 1909. IV. 11: B-gá, 1988. VI. 19: II. János Pál p. szt-té avatta. **

BS XII:987. – SZÉ II. 2.