Magyar Katolikus Lexikon > U > urbánusok


urbánusok: írócsoport gyűjtőneve hazánkban. – Mo-on az irod. a 19. sz. közepéig központ nélküli, a 19–20. sz. fordulóján a kapitalizálódó és a rétegzettebb társadalmú főv. számos írót vonzott magához, akik ’nyugatos’ beállítottságúkkal szorgalmazták a városiasodást, a modernséget, sokan a szociális reformok szükségeségét hírdették a népnemzeti iskola hagyománytisztelőivel, ill. utánzóival szemben. A népi(ese)k és ~ ellentétei a kommün bukása után, az 1920-as évektől erősödtek, jellemző, mindinkább pol-i színezetűvé vált kortünetté. – A 19. sz. írói a vidéki életet ábrázolták, hiszen a M. Királyság nagyvárosainak irod-i élete és önálló sajtója többközpontúvá tette a közéletet. Arad, Brassó, Debrecen, Kassa, Kolozsvár, Nagyvárad, Pozsony, Temesvár, stb saját irod. életet élt, a népi irod-ban Arany János (1817–1882) Nagyszalontája, Petőfi Sándor (1823–1849?) Kiskunsága és a m. táj helyszínei, értékében a főv-sal egyenrangú. A városban élő Jókai Mór (1825–1904) kveiben gyakrabban írt a Felvidék, Erdély tájairól, lakóiról mint a városi életről. A népi irod. és a nemesit fölváltó polg-i irod. egységben élt a kiegyezés koráig. – Az ~ elkülönülést a kapitalizálódás, a meghatározó városi életmód siettette. A főv-ban összpontosult a nyomdák, kv. és lapkiadók többsége. A kvek az újságok és folyóir-ok terjesztése hasznos válalkozás volt, a milliós lélekszámú városban mindig akadt pénzes támogató. – Mo. trianoni földarabolása, 1920 után különösen megnőtt Bp. szerepe, túlméretezett volt, hiszen körülötte az 1/3-ára csonkított Mo. óriásra duzzadt feje lett. Itt csapott össze a vidéki élet feszültségeit, a parasztság nyomorát bemutató és a városi éIlabancletben útját kereső írói magatartás. Az 1919–45: korszak meghatározó írója Szabó Dezső (1879–1945) kívűlállóként bírálta a „görénykurzus” jóllakott és nyomorgó írócsoportjainak egyenlőtlen küzdelmét. – Az ~ írók köre nehezen meghatározható, kritikusai szerint labanc szellemiségű, a nagyvárosi zsidó irod-at is képviselte (Szabó Dezső: „a hollywoodi esztétika tőzsdebizományosai”). Az 1927: alapított Baumarten-díj (kurátorai Babits Mihály és Basch Lóránt) évenkénti (nem elfogulatlan) díjazásai renszeres irod-i vitákat szítottak a táborok között. Folyóir-uk a Nyugat (1908–41) bár kis példányszámban, pályakezdőiknek is, rendszeres megjelenést biztosított. A népie(se)k, a parasztírók, a falukutatók az 1930-as évektől a m. irod-i élet legnagyobb hatású csoportusulását alkották, ők a nemz-i értékek, a parasztság védelmében erőteljesen támadták az ~at, akiket őncélúaknak, világpolgároknak (kozmopolitáknak), irígykedő-gyülölködőknek tartottak. A leegyszerűsítő ~ kritika a népi tábor egészét (Németh Lászlót, Illyés Gyulát, stb is) a elmaradott vidékies (provinciális) stíluseszmény, a szociográfikus korlátozottság bélyegével minősítette. Az ~okat ingerelte 1931–44: létezett, hagyományőrző „Gyöngyösbokréta” mozgalom népszerűsége, a divatos ’völkisch eszmék’ és a kormánypol. népszemlélete. A népi ~ ellentét az irod. körén túl, az erkölcs, s a pol. ter-ére terjedt ki. – Az ~ok között Márai Sándor (1900–1989) kihívónak érezte a népi mozg-at és próbálta velük szemben is meghatározni törekvéseit, hiszen meggyőződése szerint polg-nak lenni nem osztályhelyzet, hanem hivatás, mert a polg. alkotta meg a ’korszerű műveltséget’, egy megbillent, tótágast álló világrendben a polg. teremtett egyensúlyt. Márai a népi írók művészi teljesítményét az alkotók vélt tudatlansága és szellemi pallérozatlansága miatt fogadta gyanakvással és úgy vélte, a korabeli Mo-on a népi költő, a parasztíró meg nem érdemelt előnyökkel indul a pályáján a polg-i származású alkotókhoz képest, mert a parasztzsenit előlegezett bizalom és lelkesedés fogadja. Ezt a kritikus magatartást Babits Mihály (1883–1941) elutasította (Népiesség c. tanulmányában), a művelt Illyés Gyulát (1902–1983) állította szembe a mára már elfeledtetett Sértő Kálmán (1910–1941) költő „etnopornográfikus” költészetével. Kosztolányi Dezső (1885–1936) szerint az esztétikai értékek híján az őstehetségek könnyűnek találtatnak. Ma már kitűnik a vita korban gyökerező megtévedettsége is, hiszen Kosztolányi Édes Anna és Pacsirta c. műve a nép fölfedezése és a vidéki élet hiteles ábrázolása, akár a népi tábor jeles alkotásaként is számontartható. Hasonlóan a népi kritikával támadott Herczeg Ferenc (1863–1954) tört-i drámái, délbácskai regényei, a Molnár Ferenc (1878–1952) ’népközeli’ haditudósításai, Nagy Lajos (1863–1954) szociográfikus regénye a Kiskunhalom, s az építész, Kós Károly (1883–1977) irod-i munkái. – „Miért vagyok urbánus? Mert hiszek abban: mindig, mindent a városi emberek adtak az emberiségnek, a többletet, az arányt, a gondolatot, a szépet. Nem a pásztorok, nem, s nem is a gulyások. Az emberiség történetének nagy mondatait nem a legelőkön gondolták és mondották el, hanem a fórumon.” – írta Márai Sándor, fiatal korában Krúdy Gyula (1878–1933) barátja és Szindbád hazamegy c. kvében Krúdy m. világának fölélesztője. Ö írta azt is: „ám Petőfi 25 éves korában, amellett, hogy Petőfi volt, elképesztően művelt ember is volt. Tudott angoloul, németül, származása nem ugródeszka volt számára, hanem nehezék, tehertétel, melytől szabadulni igyekezett.” – Féja Géza (1900–1978) a Nagy vállalkozások kora c. művében Márairól írta: „Újabban egyre jobban izgatja a magyar kérdés, láthatólag második Herczeg Ferencnek készül, már történelmünkben kalandozik. A vallomások magyarságával szemben meg akarja csinálni a mutatványos magyarságot, akár Herczeg Ferenc...” „…A történelmi háttér csupán keret, az író a polgárság és az úrrend perét akarja eldönteni, a nép nagy peréről éppen ugy, mint a népről, természetesen tudomást sem vesz. Márai perében a polgáré az igazság és a diadal az oligarchiával szemben, holott a történelem folyamán asszimilált polgárságunk mindig a társadalmi visszahatással tartott. A polgár ha védett valamit sohasem a szabadságot, a függetlenséget és az önkormányzatot védte, legfennebb a maga kiváltságait. – 1945–: a szovjet megszállás idején a komm. művelődéspol. az ~at ’rekciós polgároknak’, a népieket ’narodnyikoknak’ bélyegezte. a pártpol. a népi mozg. egyes irányzatait igyekezett fölhasználni az ámító munkás–paraszt hatalmat hírdető propagandájának. Az ~at a modernista, hanyatló (dekadens) Ny-i kultúra szálláscsinálóinak tartották. A hiteles népi munkástémákat földolgozó, (urbánusnak tartott) Kassák Lajos (1887–1967) absztrakt képei és önálló gondolkodása miatt került perifériára, az állampárt Déry Tibor (1894–1977) és Faludy György (1910–) munkásságát egyre kritikusabban fogadta. Az 1950-es években az ~ból lett ’szocialista realisták’ párthatározatban támadták a népi írókat (többségük műveit indexre tették), az urbánus írókat és képzőművészeket megtűrték de elszigetelték. A táborok közötti szembenállás időnként föllobant népi oldalról az Alföld, a Tiszatáj, c. folyóir-okban, ezt a pártállami kultúrpol. nacionalizmusnak bélyegezte és letörte. Velük szemben az urbánus irók fóruma lett a Jelenkor és a Vigília, amelyek különösen a képzőművészeknek biztosítottak nyilvánosságot. – A népi – ~ szembenállás a pártállam bukása után, az irod. üzletiesítésekor, a napi politikai harcok hátterében került. Fu. Z.

Szabó Dezső: A kettészakadt m. irod. Bp., 1935. (Sz. D. füzetek 13.) – Farkas Gyula: Az asszimiláció kora a m. irod-ban 1867–1914. [Bp., 1938] (A M. Tört. Társulat kvei 3.) – M. Hírl. 1992: 268. sz. [mell]. (Nagy Endre: A nemzeti ~ réteg) – Forrás 1993: 12. sz. (Lengyel András: Az "urbánus" irányzatjelölő elnevezés kialakulása) – M. Nemz. 1995: 234. (Varga Károly: Egymást tápláló félelmek? Amikor az ~ védi a nemzetit)