Magyar Katolikus Lexikon > T > tető


tető, tetőzet (lat. tectum): K-en a →házak ~je lapos volt (mint többnyire még ma is). Rőzsével kitöltött gerendázatból állt, melyet agyaggal kitapasztottak. Amikor Lukács cserép~t említ (Lk 5,19;. Mk 2,4), minden bizonnyal a róm. olvasókat tartja szem előtt. A házakhoz ált. elegendő volt a palesztinai szikomorfa fája, nagyobb épületek ~szerkezetéhez libanoni cédrust kellett behozni. A lapos ~höz mindig hozzátartozott a mellvéd, a könyöklő (MTörv 22,8). A ~re sokszor még „emelet” is került, ide kívülről a szabadban vezetett föl egy lépcső. A ~n v. az emeleti helyiségben szívesen tartózkodtak (Bír 16,27; 2Sám 11,2; Iz 22,1; Mk 13,15); itt helyezték el a vendéget (1Sám 9,25), itt ravatalozták föl a halottat (1Kir 17,23; 2Kir 4,34; ApCsel 9.37.39) és ide vonultak vissza (Péld 21,9; 25,24; ApCsel 10,9; →fürdő). Olykor sátrat (2Sám 16,22 v. lombsátrat: Neh 8,16), sőt oltárt (2Kir 23,12; Jer 19,13; 32,29; Szof 1,5) is állítottak föl a ~n. A ~t lenszárításra is felhasználták (Józs 2,6). Az elhanyagolt ~n gyom, fű nő (2Kir 19,26; Iz 37,27; Zsolt 129,6), de elszárad, mielőtt virítana. A beázó ~ a veszekedő asszony képe (Péld 19,13; 27,15). A gör-róm. korban elterjedt nyereg~t főleg zsinagógák befedésére alkalmazták. R.É.

BL:1812. - MN I:130.