Magyar Katolikus Lexikon > T > teremtéstan


teremtéstan: a világ Isten általi teremtésének tana a teológiában. - A fundamentális teol-val annyiban van kapcsolatban, hogy az üdvtört. előzményeit és alapvető fölépítését dolgozza föl, tehát nemcsak a valóság kezdetéről kell beszélnie, hanem az embernek Istenhez tartozásáról is, ill. arról, hogy emberi mivolta csak Istennel való kapcsolatban teljesedhet. A 3 személyű egy Istenről szóló résszel annyiban függ össze, hogy az ő létezését és tevékenységét csak a teremtésből és az üdvösség tört-ének eseményeiből ismerjük. A teremtés rávilágít Isten örökkévalóságára, mindenhatóságára, bölcsességére, az üdvtört. föltárja, hogy a szentháromsági élet hogyan nyilatkozott meg a teremtésben, és az hogyan adott alapot a kegyelmi rend hordozásához. A kegyelemtan és a termfölötti rend megértéséhez is szükséges a ~, hiszen pl. a term. fogalmát csak a teremtésből vezethetjük le, s csak ennek alapján beszélhetünk a term. és a kegyelem viszonyáról. Bár a →tiszta természet (natura pura) tört-ileg nem létezett, de mint összehasonlító fogalom nélkülözhetetlen a kegyelem ingyenességének megértéséhez. Azután a ~ alapul szolgálhat a teol. embertani fölépítéséhez, hiszen onnan olvasható ki az ember lényege, személyisége, közösségi term-e és csekélysége. Ha arra gondolunk, hogy az üdvösség tört-e egészen krisztusközpontú, akkor a teremtésnek Krisztusra irányulása is fontos teol. igazság. Krisztusban lett nyilvánvaló, hogy Isten valóban törődik a világgal és örök életében akarja részesíteni. Ebben az ember bűne sem akadályozza meg. Krisztus egyúttal az üdvtört. csúcspontja, s a teremtés az egész üdvtört. előföltétele. Isten olyannak alkotta az ember világát, hogy befogadhatja a Krisztusban megvalósult üdvösséget. G.F.

LThK IX:470.