Magyar Katolikus Lexikon > T > tekintély


tekintély (lat. auctoritas): általában egy természetes vagy jogi személy erkölcsi hatalma mások fölött. - A természetes személy ~ének forrása lehet testi (erő, ügyesség), szellemi kiválóság (tudás), erkölcsi érték (erényesség), származás, rang, hivatal. Az igazi ~nek mindig van erkölcsi fedezete is. - A kk. egyh. irod-ban ~nek nevezték a kétségbe nem vonható hitelű szerzőket, főként az →egyházatyákat, de →Arisztotelészt is. - 1. Általánosságban. A ~ a közösségi emberi élet lényeges összetevője. A 20. sz: a fogalomhoz negatív előjellel kapcsolódott a hatalom (és a hatalommal való visszaélés); ugyanakkor az illetékesség, a meggyőző erő és a tapasztalat ma is ~t kiváltó tényezők. A ~ellenes megnyilvánulások (a ~ kritikája, az „apátlan társadalom” igénye), és új ~ek keletkezése (a tud-ba és a tömegtájékoztató eszközökbe vetett hit által, valamint a fogyasztás, a reklám, ideológiák névtelen ~e) azt bizonyítják, hogy minden önrendelkezési vágy és nagykorúság ellenére az embernek szüksége van a ~re. - A ~ egy személy, személyek csoportja v. egy intézmény értéktöbbletére épül. Ez a többlet mások gyakorlati v. szellemi hasznát, életminőségének emelkedését szolgáló több tapasztalatot, nagyobb tudást, szakértelmet, látókört v. alkotókészséget foglal magában. A ~ lényegét a szellemi v. erkölcsi fölény, az illetékesség, az elismerés, a gazdagság, a bizalom és a helytállás alkotják. - 2. Fajtája szerint lehet isteni és emberi; személyes, hivatali (v. funkcionális), politikai és pedagógiai. A ~ szociális erényeket is tartalmaz: megfontoltságot és türelmet, önzetlenséget és határozottságot. A pedagógiai ~ hisz az ember alakíthatóságában, remél a képzésben, a szeretet elvét alkalmazza, amely elfogadja a másikat. - 3. ~ és hit. A hittel elfogadott ~ alapja, kiindulópontja, tartalma és célja maga Isten. Isten ~ével a teremtésben, a kinyilatkoztatásban és az üdvtörténetben találkozik az ember. Erről mondja a II. Vat. Zsin.: „A kinyilatkoztató Isten iránt kötelező a hit engedelmessége (vö. Róm 1,5; 16,26; 2Kor 10,5-6). Ezzel az ember szabadon Istenre bízza önmaga egészét, értelmével és akaratával teljesen meghódol a kinyilatkoztató Isten előtt és önként elfogadja a tőle adott kinyilatkoztatást. Ehhez a hithez szükséges az Isten megelőző, segítő kegyelme és a Szentlélek benső segítése, hogy ő indítsa és fordítsa Isten felé az ember szívét, ő nyissa meg az értelem szemét és ő adja meg mindenkinek az igazság elfogadásának és hitének édességét. A Szentlélek folyton tökéletesíti hitünket adományai által, hogy egyre mélyebben megértsük a kinyilatkoztatást” (DV 5). A kinyilatkoztató Isten ~ére és igényére az ember a hitbéli meghódolással válaszol. Ez az engedelmesség a szabadság szabad válasza; a Lélek műve az emberben. - Így a ~-engedelmesség probléma a szabadság és szeretet Lelkétől alkotott párbeszédes keretben létezik. A ~nek párbeszédes jellege van. Ez határozza meg a ~ értelmezését és megjelenési formáját a hitben és az Egyházban. Mivel bennük minden ~ Istentől v. Jézus Krisztustól származik, a ~ mélységesen személyes jellegű. Alapja nem valami, hanem egy valaki; Isten, ill. Jézus. Ez biztosítja és fogalmazza meg Krisztus elvárásait, szeretetét, szavát, üdvösségét és országát. Ennek a ~nek az a lényege, hogy az ember személyiségének központjára, a szeretetére és szabadságára hivatkozik. Nagykorú, érett és szabad engedelmességre irányul, amely magában foglalja a belátást, a nyíltságot és a beleegyezést. Isten, ill. Krisztus ~e felszólítja v. inkább kihívja szabadságunkat, de nemcsak azt, amivel már rendelkezünk, hanem azt a szabadságot is, amit még meg kell valósítanunk. - Ehhez igazodik az egyh. ~ stílusa is, mely csak lelki lehet. Modellje az a szolgálat és testvériesség, melynek örök példája maga a Úr (vö. Lk 9,46-48; 22,24-26). Mt 18,15-20 szerint ebben döntő szerepe van a testvéri feddésnek. A ~ minden megnyilvánulásának az az egyetlen nevelői célja, hogy Isten és Jézus ~ét felragyogtassa és az emberekkel elfogadtassa azt a lehetőséget, amit e ~ biztosít: hogy önmaguk legyenek. **

KL IV:323. - BTSz 1976:1291. - Schütz 1993:380. - KEK 1897-1904.