Magyar Katolikus Lexikon > T > tanító


tanító, mester (gör. didaszkalosz; lat. doctor, magister): tág értelemben ismeretet átadó, szoros értelemben a →tanítás tevékenységét hivatásosan végző személy. - A Szentírásban. A →kinyilatkoztatásnak közvetítői vannak, akik Istentől feladatként kapták, hogy részleteiben és gyakorlati követelményeivel együtt átadják az embereknek az isteni dolgok ismeretét, és megmutassák, miként alkalmazható az ajándékba kapott →szövetség az élet konkrét helyzeteire. Isten népe számára nagyon fontos a ~, mert személyén keresztül mindig Isten tanítja a népét. - I. Az Ószövetségben. 1. A családapa az első ~, aki felelős gyermekei neveléséért. Át kellett adnia nekik a nemzeti múlt vallásos hagyományát, meg kellett tanítania őket a →Törvény alapkövetelményeire (MTörv 6,7; 11,19), Izr. nagy ünnepeinek értelmét magyarázva (→húsvét, →pünkösd, →sátoros ünnep, zarándoklatok), az Isten és népe közötti szövetség nagy eseményeire emlékeztetve Izr. történelmét tanította. A gyermekek kérdéseket tettek fel a szokásokkal és szert-okkal kapcsolatban; ezekből kiindulva az apa könnyen megtaníthatta nekik az izraelita krédót (MTörv 6,20-25;. 31,19.22; 2Sám 1,18k). - 2. A papok kötelessége a kultusz és a Törvény őrzése. Mózes a Sínai-hegyen azzal a megbízatással kapta a Törvényt, hogy megismertesse a néppel; így ő lett Izr. első ~ja (Kiv 24,3.12). A levitáknak ezt a Törvényt tovább kellett adniok, és meg kellett magyarázniok, hogy az életre alkalmazhassák (MTörv 17,10k; 33,10;. 2Krón 15,3). Tanításuk keretét a szentélyekben megtartott nagy ünnepek adták, mint pl. a szövetség megújítása Szichemben (MTörv 27,9k; Józs 24,1-24); a Törvény kihirdetése Ezdrás által (Neh 8). ~uk tárgya a Törvény, ezt kell mindig újraolvasni és magyarázni (MTörv 31,9-13), továbbá Isten szándékainak története (vö. Józs 24). A MTörv 4-11. fej-ben, a ~ buzdítása hangzik: »Halljad Izrael...« (4,1; 5,1); »tudd meg, hogy...« (4,39); »kérdezd...« (4,32); »...ne feledd el...« (4,9; 8,11k). Isten Szavát azért kell megismertetni, hogy Izr. állandóan emlékezetében tartsa (MTörv 11,18-21). Sámuel hűségesen töltötte be ezt a feladatot (1Sám 12,23), de voltak, akik elhanyagolták, ezért a próf-k szemrehányással illették őket (Oz 4,6; 5,1; Jer 5,31; Mal 2,7). - 3. A →próféták külön küldetést kaptak a ~ra. Isten Szavát ők nem a hagyományból merítették, hanem közvetlenül Istentől kapták. Hirdették az Igét, fenyegettek, buzdítottak, ígértek, vigasztaltak, s közben mindig egy bizonyos katekézisre támaszkodtak, feltételezve, hogy azt mindenki ismeri (vö. Oz 4 és a Tízparancsolatot). →Tanítványaik szintén prófétálnak (Iz 8, 1 16; Jer 36,4). - 4. A bölcsek (Préd 12,9) tanítványaik körében ugyanazt a nevelői tisztet töltötték be, mint a családapák gyermekeik körében (Sir 30,3;. Péld 3,21; 4,1-17.20). Jaj a tanítványnak, aki nem hallgat rájuk (Péld 5,12). A bölcsességi irod. a korábbi nemzedékek tapasztalatára támaszkodva konkretizálta a Törvény és a próf. kv-ek tartalmát, hogy mindenki alkalmazhassa. A ~ átadta „fiainak” az igazi bölcsességet (Jób 33,33), Isten ismeretét és félelmét (Péld 2,5; Zsolt 34,12), a vallási tudást, mely a boldog élet feltétele; az istenteleneket meg Istenhez akarja téríteni azáltal, hogy Isten útjaira tanítják őket (Zsolt 51,15). - 5. Az →írástudók. - 6. A →rabbik az isk. házában (Sir 51;23) mindenkinek biztos tanítást adtak (Sir 51,25k), mely segítette őket abban, hogy megtalálják Istent. - 7. A legfőbb ~ Isten. Nagyon fontos volt, hogy Izr. fiai az emberi mesterek mögött felfedezzék az egyetlen igazi Mestert, akitől valamennyien tekintélyüket nyerik: Istent. Ő Mózes és a próféták ihletője; az ő Igéje a forrása annak a hagyománynak, amelyet a szülők, a papok és a bölcsek továbbadnak. Rajtuk keresztül tehát az Úr tanítja az embereket a tudásra és a bölcsességre, megismertetve velük utait és Törvényét (Zsolt 25,9; 94,10). Isten megszemélyesített Bölcsessége az emberekhez fordul, hogy oktassa őket (Péld 8,1-11.32-36). Minden jó a Bölcsesség révén jön az emberekhez (Bölcs 7,11). Ezért minden jámbor zsidó tudatában volt, hogy ifjúkora óta az Úr tanította (Zsolt 71,17). Viszonzásul állandóan arra kérte Istent, hogy tanítsa meg útjaira, parancsolataira és akaratára (Zsolt 25,4; 143,10; 119,7.12). A szív e megnyílása sokkal több, mint a Törvény és az Írások elméleti ismerete; feltételezi azt a bensőséges ragaszkodást, amely lehetővé teszi Isten üzenetének mélyebb megismerését és annak gyakorlati megvalósítását. - Izrael népének tagjai azonban gyakran hátat fordítottak Uruknak, nem fogadták el tanítását, amikor oktatta őket (Jer 32,33). Ezért Isten megbüntette hűtlen tanitványait, hogy megváltoztassa szívük keménységét. Prófétái által megígérte, hogy a végső időkben a legfőbb Tanítóként nyilatkoztatja ki magát az embereknek (Iz 30,20); lényük legmélyére hat tanításával, s az emberek megismerik majd az ő Törvényét anélkül, hogy egymás tanítására szükségük lenne (Jer 31,33). Amikor majd Isten közvetlenül oktatja őket, megtalálják a boldogságot (Iz 54,13). Ez a legfőbb kegyelem hatékonnyá teszi mindazt az erőfeszítést, amelyet az isteni küldöttek a ~ révén kifejtettek. -

II. Az Újszövetségben. 1. Jézus nyilvános tevékenységének egyik lényeges mozzanata a tanítás: tanított a zsinagógákban (Mt 4,23; Jn 6,59), a tp-ban (Mt 21,23; Jn 7,14), az ünnepek alkalmával (Jn 8,20), sőt minden nap (Mt 26,55). Jóllehet isk-ban nem tanult, a →rabbinak tartották és szólították (Jn 13,13), de egészen másként tanított, mint az írástudók: úgy beszélt és cselekedett, mint akinek hatalma van, aki a Törvény hiteles értelmezője, sőt beteljesítője (Mt 5,17). Ebben a tekintetben egészen különleges tekintéllyel tanít (Mt 13,54), eltérően az írástudóktól, akik szerettek eltűnni a régiek tekintélye mögött (Mt 7,29). - Jézus tanítása egészen új vonást is hordoz: akár az Ország hirdetéséről van szó, akár életszabályokat ad, szakít az iskolás kérdésekkel, ami az általa elvetett hagyomány módszere volt (vö. Mt 15,1-9), és →példabeszédekkel ismerteti meg Isten igazi üzenetét az emberekkel (Mk 1,27; 11,18). - Jézus a hivatalos ~któl eltérően nem a saját tanítását hirdeti, hanem Azét, aki őt küldte (Jn 7,16k); csak azt mondja, amit az Atya tanít neki (Jn 8,28). Aki tehát elfogadja tanítását, az magával Istennel szemben tanulékony. De ehhez a szív felkészültségére van szükség, amely az isteni akarat teljesítésére készteti az embert (Jn 7,17); arra a kegyelemre van szükség, amely a próféták ígéretei szerint tanulékonnyá teszi az embert az Isten tanításával szemben (Jn 6,44k). Itt érintjük a kegyelembe kapcsolódó emberi szabadság misztériumát: a ~ Krisztus szava szándékos vakságába ütközik azoknak, akik azt hiszik, hogy látnak (vö. Jn 9,39). - 2. Az apostoloknak Jézus a feltámadása előtt ideiglenes megbízatást adott, hogy hirdessék az evang-ot (Mt 10,7); mennybemenetele előtt viszont kifejezett paranccsal tette őket is ~vá: „Elmenvén tegyetek tanítványommá minden népet..., tanítsátok őket megtartani mindazt, amit parancsoltam nektek” (Mt 28,19;. 2Tim 1,11). E feladat teljesítéséhez elküldi nekik a Szentlelket, aki megtanítja őket mindenre (Jn 14,26). Úgy válnak Krisztus tökéletes tanítványaivá, hogy a Lélek tanítványai lesznek: olyan tanítást adnak át tehát az embereknek, amely nem tőlük, hanem Istentől jön. Ezért beszélhetnek tekintéllyel, s maga az Úr velük lesz egészen a világ végezetéig (Mt 28,20; Jn 14,18k). - Pünkösd után az ap-ok nem a maguk, hanem Jézus nevében tanítottak (ApCsel 4,18; 5,28); az ő szavait és tetteit idézték fel, mindig az ő tekintélyére hivatkoztak. Jézust követve ők is a tp-ban (5,21), a zsinagógákban (13,14) v. magánházakban (5,42) tanítottak. Tanításuk legfőbb tárgya az üdvösség üzenete: Jézus a Messiás, az Isten Fia, aki beteljesíti Izr. várakozását; halála és feltámadása beteljesíti az Írásokat; meg kell térni, és hinni kell benne, hogy befogadják a megígért Lelket, és megmeneküljenek az ítélettől (vö. az ApCsel beszédei). Ez az az elemi katekézis, amely az embereket a hitre akarja elvezetni (vö. ApCsel 2,22-40). A keresztség után ezt kiegészítették elmélyültebb tanítással, amelynek hallgatásában az első ker-ek igen buzgók voltak (2,42). A külső hallgatók közül egyesek meglepődtek a tanítás újdonsága miatt (vö. ApCsel 17,19k); a zsidó hatóságokat főleg a tanítás sikere nyugtalanította: meg akarják tiltani a tanítást ezeknek az embereknek, akik nem részesültek az írástudók szokásos kiképzésében (4,13;. 5,28). A tanítás azonos lett a Szóval (18,11), a →tanúságtétellel, az evang-mal. Azért talált utat a szívekhez, mert a Lélek ereje kísérte (vö. 2,17), a Léleké, akinek kenete megmarad a ker-ekben, és mindenre megtanítja őket (1Jn 2,27). - 3. A katekéták a Szentlélek karizmái révén (vö. 1Kor 12,8.29) az ap-okat segítették az evangelizálás szolgálatában: a fiatal ker. közösségekben megszilárdították és továbbfejlesztették az evang. tanítást (ApCsel 13,1; Ef 4,11). Hamarosan kialakult egy összefoglalás, amely hitszabályul szolgált (vö. Róm 6,17) és hagyományos formát öltött (1Tim 4,13.16; 5,17; 6,1). Miközben a hitet téves v. haszontalan tanítások veszélyeztették (Róm 16,17; Ef 4,14; 1Tim 1,3; 6,3; Jel 2,14.24), a hamis ~k által hirdetett tanok (2Tim 4,3; 2Pt 2,1) →eretnekségek forrásai lettek, az igazi hitletétemény megőrzése és továbbadása a lelkipásztorok legfőbb gondja maradt. **

BTSz 1976:1273. (s.v. tanítani) - BL:1770.