Magyar Katolikus Lexikon > T > történetírás


történetírás: szoros értelemben az ember múltbeli cselekedeteinek közönség számára szánt, írott bemutatása; tág értelemben az összes tört. tárgyú írásokat ~nak nevezzük. – 1. A szellemi, pol. v. katonai események fölött a szerző tört. v. erkölcsi bírálatot mond, és anyagát tárgyi, fil. v. teol. szempontok szerint rendszerezi. A bemutatás egyik formája a többszereplős cselekmények leírása, melyekben legalább két szereplő vesz részt mint ellenfél v. partner, s melyet a szerző előtört-tel, a folyamat bemutatásával és értékeléssel együtt tár az olvasó elé. Egy másik bemutatási forma az egyszerű tényközlés, mely elszigetelt eseményeket közöl cselekvő személy és passzív tárgy kapcsolatában. Ha egy cselekménynek sok szereplője van, nagy térben és hosszú időben játszódik, a cselekményábrázolás folyamatábrázolássá válik, melyben az egyes emberek cselekedeteit fölülmúló történések jelennek meg (ígéret és időben elnyúló beteljesedés, egyes emberekkel szemben nép tört-e; a hatalom fölött az igazságosság győzelme). A ~ műfajai közül a legalapvetőbb a krónika, mely különféle események (járványok, természeti katasztrófák, háborúk, éhínség, építkezések) gyűjt-e. – 2. Az egyh. szóhasználatban az ÓSz tört. könyvei: →Józsue könyve, →Bírák könyve, →Sámuel könyvei, →Királyok könyvei, Makkabeusok könyvei. →Szentírás kánonja R.É.–**

BL:1846.