Magyar Katolikus Lexikon > T > tömbmagyarság


tömbmagyarság: egy vidék falvaiban és városaiban idegen betelepülők nélkül vagy túlnyomó többségben élő magyar népesség. – A Közép-Duna-medence – beleértve a Maros erdélyi szakaszát – jelentette a magyarság legrégibb, honfoglalás utáni települési helyét. Az orsz. közepét benépesítők hatalmas tömbjéből É-ra, K-re évtizedről évtizedre folyamatosan települt szét a folyóvölgyekben; keskenyedő nyúlványokkal a hegyekkel övezett határvidékek felé. A legtermékenyebb tájakat a honfoglalás évtizedeiben birtokba vették, ezeken a 16. sz. közepéig a falvak és városok tömegét építették és ezek Mo. legsűrűbben lakott részeivé váltak. A 16–17. sz. török háborúk 3 részre szakított országából 1629: a kir. Mo. kb. 90.000, a tör. hódoltság kb. 95.000, az →erdélyi fejedelemség kb. 135.000 km²-re terjedt. A hódoltság a ~ból K-en, É-on és Ny-on sávokat vágott le, s az ismétlődő határháborúkkal, a tör. rabszolgaszerző portyáival, a cs. hadak rablásaival és pusztításaival, a háborúkat követő járványokkal elnéptelenítette. A kipusztított v. elmenekült m. népesség helyére oláhok és szlávok telepedtek; a tör. kiűzése után a megmaradt m. lakosság közé a 18. sz: főként németeket (de fr-kat, ol-okat, sp-okat is) telepítettek, akik nem csupán lassították, de meg is bontották a tömbmagyar ter-ek gyarapodását. – A ~ot 1920. VI. 4: a →trianoni békével úgy szabdalták szét, hogy minden utódállam határa m. népességet szakított ki a ~ból. A →máltai paktumot követő közép-eu. ‘újjárendezés’ 1991–92 óta 7 (ebből 3 addig nem létezett) orsz-nak ajándékozott m. tömböket, melyek azokat közigazg. és okt.pol-val eredményesen fölmorzsoltatják. 88

M. művelődéstört. IV. Barokk és felvilágosodás. Bp., 1929. (Szabó István: A nemzetiségek térnyerése és a magyarság) – Földr. zsebkv. Uo., 1942:39. (Fodor Ferenc: A m. államter. változásai a honfoglalástól napjainkig)