Magyar Katolikus Lexikon > T > Thalész


Thalész (Kr. e. 624 k.-546): milétoszi természetbölcselő, a „hét bölcs” egyike. - Hérodotosz I. 74. szerint Egyiptomban tökéletesített ismeretei alapján jövendölte meg a Kr. e. 585. évi napfogyatkozást, több értékes csillagászati és geometriai felfedezést tett. Fil-jában az értelem kutató erejére hagyatkozva önállóan törekedett a világ eredetét megállapítani. Az őselvet, azt, „amiből minden létező áll, amiből minden keletkezik és amiben minden megsemmisül”, a vízben találta meg, Arisztotelész szerint azért, mert nedvesség nélkül nincs élet. Azt azonban nem tudjuk, hogyan magyarázta a keletkezés módját. A Földet is vízen úszó korongnak tartotta. Vonzóereje miatt a mágnesnek is lelket tulajdonított, és azt tartotta, hogy az egész világ szellemekkel van tele és Isten rendező értelme hatja azt át (→pánpszichizmus). **

Kecskés 1943:63.