Magyar Katolikus Lexikon > T > Tanítvány


tanítvány (gör. mathétész, lat. discipulus): tág értelemben egy mester iskolájához csatlakozó, és vele azonos nézeteket valló növendék, szoros értelemben Krisztus követője. - 1. Az ÓSz-ben Illés ~a lett Elizeus (1Kir 19,19), s neki is voltak ~ai (→prófétatanítványok). Izaiást lelkes ~ok csoportja vette körül, s örökölték tanúságtételét és kinyilatkoztatatását (Iz 8,16). A bölcseknek ~aik voltak, akiket »fiaiknak« hívtak (Péld 1,8.10; 2,1; 3,1), és lelkükre kötötték a hagyományos tanításokat. De sem a próf-k, sem a bölcsek nem merték a maguk tanítását behelyettesíteni Isten Szava helyébe. Hiszen a Szövetség csakis ezen alapul, nem pedig a mestertől ~ra átszármazó hagyományokon. Ezért az eszmény az volt, hogy az ember Isten ~a legyen. A Bölcsesség felszólította az embereket, hogy hallgassanak rá, és kövessék tanítását (Péld 1,20; 8,4.32). Végül az eszkat. jóslatok jelezték, hogy az utolsó időkben maga Isten lesz a szívek mestere: senkinek sem lesz szüksége többé földi mesterekre (Jer 31,31-34), hanem mindenki »Jahve ~a« lesz (Iz 54,13). Ezért maga Jahve Szolgája is, akinek feladata az isteni előírások tanítása (Iz 42,1.4), minden reggel megnyitja fülét Isten szavára, és a ~ nyelvét kapja (50,4). Ezért könyörög a zsoltáros: »Uram, taníts engem! « (Zsolt 119,12.26.33; 25,4-9). - A →babiloni fogság után a tanítás elsődleges tárgya a →Törvény; tanítói a →törvénytudók. Az általuk magyarázott isteni szó tekintélyéhez lassan-lassan saját személyes tekintélyük is hozzájárul (Mt 23,2.16-22), főleg mert a hagyományt adták tovább (→Talmud). Saul Gamáliel ~a volt (ApCsel 22,3). - 2. Az Újszövetségben szó van Mózes (Jn 9,28), a Keresztelő (Mk 2,18; Jn 1,35; ApCsel 19,1) vagy a farizeusok (Mt 22,16) ~airól, de leggyakrabban azok a ~ok, akik Jézust ismerték el Mesterüknek. Az evang-ok elsősorban a →Tizenkettőt nevezik így (Mt 10,1; 12,1), majd ezen a bizalmas körön túl azokat, akik Jézust követik (8,21), különösen pedig azt a hetvenkettőt, akiknek Jézus küldetést adott (Lk 10,1). E ~ok nagy számban voltak (Lk 6,17; 19,37; Jn 6,60), de sokan közülük megfutamodtak (Jn 6,66). Az ApCsel 6. fej-től kezdve a ~ elnevezés lassan minden hívőre kiterjed, akár ismerte Jézust földi életében, akár nem (6,1; 9,10-26); a hívők tehát ebből a szempontból maguk is hasonlóvá válnak a Tizenkettőhöz (Jn 2,11; 8,31; 20,29). - E ~ság feltételei: a) A meghívás. Hogy valaki ~nyá legyen, ahhoz nem nagy értelmi v. erkölcsi képesség szükséges, hanem →meghívás, amelyben Jézus a kezdeményező fél (Mk 1,17-20; Jn 1,38-50), és az Atya: ő »adja« Jézusnak ~ait (Jn 6,39; 10,29; 17,6.12). - b) A követés. Hogy valaki Jézus ~a legyen, ahhoz nem kell felsőbbrendű embernek lennie; a ~t és mestert egyesítő kapcsolat nem kizárólag, még csak nem is elsősorban értelmi jellegű. Jézus azt mondja: »Kövess engem!«, azaz szakíts a múlttal; ha kiváltságos ~okról van szó, teljes szakítással. Követni Jézust ezt jelenti: úgy viselkedni, mint ő, hallgatni tanítását, és az üdvözítő élete szerint alakítani az egyéni életet (Mk 8,34k; 10,21.42-45; Jn 12,26). Ha zsidó tanítók ~ai már kiművelődtek a Törvény terén, elhagyhatták mestereiket, és önállóan taníthattak; ezzel szemben Jézus ~a nem egy tanhoz van kötve, hanem egy személyhez: nem hagyhatja el azt, aki számára most már apjánál-anyjánál többet jelent (Mt 10,37; Lk 14,25k). - c) Sorsközösség. Jézus ~a arra hivatott, hogy osztozzon Mestere sorsában: hordozza keresztjét (Mk 8,34), kiigya kelyhét (Mk 10,38), és végül megkapja tőle az Országot (Mt 19,28; Lk 22,28; Jn 14,3). Ettől fogva senki sem marad jutalom nélkül, aki akár csak egy pohár vizet is ad a ~nak azért, mert ~ (Mt 10,42); viszont igen nagy bűn »csak egyet is megbotránkoztatni a kicsinyek közül« (Mk 9,42). - 3. Jézus ~ai lényegesen különböznek a zsidó tanítók ~aitól, mert Fián keresztül maga Isten szól az emberekhez. A tanítók csak emberi hagyományokat közvetítettek, amelyek néha »Isten szava helyébe léptek« (Mk 7,1); Jézus Isten megtestesült Bölcsessége, aki ~ainak lelki nyugalmat ígér (Mt 11,29). Amikor Jézus szól, beteljesedik az ÓSz jövendölése: magát Istent halljuk, és így mindenki »Isten ~a« lehet (Jn 6,45). **

BTSz 1976:1279. - BL:1770.

Tanítvány, Bp., 1995-: plébániai tudósító. - Megj. 2-3 havonta. Szerk. a domonkos rend. Kiadó: Rózsafüzér Királynéja pléb. 88