Magyar Katolikus Lexikon > S > szorongatás


szorongatás, szorongattatás, nyomorúság (lat. afflictio, tribulatio): súlyos terhek, szenvedések összessége, melyben a lélek a megsemmisüléshez közeli állapotot él át. Okai lehetnek külső (komoly betegség, nagy és tartós fizikai fájdalom, súlyos anyagi gondok) és belső tényezők (kísértés, lelki szárazság v. sötétség, elhagyatottság, mellőzöttség, bizonytalanság érzése stb.). - A Szentírásban. Az ÓSz-ben főként az igazak szenvedése, eszköz Isten kezében, mellyel népét engedelmességre és bölcsességre neveli: „A fazekas edényét a kemence teszi próbára, és az igaz embereket a ~ kísértése” (Sir 27,6; . Jób tört-e, 2Krón 20,9; Neh 9,26; Iz 26,16; 37,3; 63,9; 65,16; Jer 10,18; 16,19; Oz 5,15 stb.). A ~ban az ember megtapasztalja, hogy egyedül Istentől várhat segítséget, Ő hozza ki a ~ból (Zsolt 107; 118,143; 142,4). A végső időket nagy ~ok fogják jelezni (Dán 12,1; Hab 3,16; Szof 1,15). A ~ →Isten szolgája szenvedésének is része (Iz 53,8). - Az ÚSz szerint is a ~ megtisztítja a lelket, tanít Istenre hagyatkozni. Az a ~, mely Izr-t „szükségszerűen” érte (vö. Jn 16,33; ApCsel 14,22;1 Tesz 3,2), az Egyházban ugyanúgy folytatódik (vö. ApCsel 11,19; 2Kor 1,4; Fil 4,14; 1Tesz 3,4.7; 2Tesz 1,4; Zsid 10,33; Jel 2,9); a Krisztus szenvedésében való részvételt jelenti, testének, az Egyháznak javára (2Kor 1,5; 4,10; Fil 3,10; Kol 1,24; 1Pt 4,13; Jel 7,14). Az Antikrisztus az Egyh. számára olyan ~t hoz, „amilyen még nem volt, a világ kezdetétől mindmáig, és nem is lesz” (Mt 24,21;. Jel 3,10; 7,14); de az →utolsó ítélet a gonoszok számára hozza el a kárhozat örök ~át (Róm 2,9; 2Tesz 1,5; Jak 5,1; Jel). A hívő ember a ~t főleg a halál közelségében tapasztalja meg, amely a „külső ember”-t mintegy összezúzza (vö. 2Kor 4,7.10.16; Kol 1,24), hitét próbára teszi (Mk 4,17; Lk 8,13; 1Tesz 3,3; 2Tesz 1,4; 1Pt 4,12; Jak 5,7; Jel 1,9; 2,10). R.É.

BL:1743. - Schütz 1993:369.