Magyar Katolikus Lexikon > S > szenvedésmisztika


szenvedésmisztika: szűkebb értelemben Krisztus megváltó titkának kegyelmi megismerése, „objektív” módon a pszichikai vagy fizikai kínok valóságos átélésével, „szubjektív” módon az érzelmileg átélt „együtt-szenvedéssel”; tágabb értelemben a kereszt tiszteletének mindenféle formája és a kereszt követése. - A Szentírás hangsúlyozza, hogy a keresztség Jézus szenvedésével és halálával való egyesülés (Róm 6,3-6; Kol 2,12), részvétel szenvedésében (2Kor 1,5; 4,10; Gal 6,17), melynek vállalása nélkül nem juthatunk Isten országába (ApCsel 14,21; 17,3). Szt Pálnál a megfeszített Krisztus a központ: és csak azután, hogy kijelentette: „Krisztussal együtt keresztre feszítettek”, mondhatja: „Krisztus él bennem” (Gal 2,19-20). A Galata-levél bevezetés a ~ba (3,1; 4,19; 6,17; 5,24; 6,2); „a kereszt tudománya” (scientia crucis) felülmúl minden tud-t (Ef 3,18-19). - A vértanúság misztikája (Antiochiai Szt Ignác, Szt Polikárp, Szárdeszi Melitón) és ennek későbbi megfelelője, a szerzetesi élet (Szt Jeromos, Cassianus) a ~ formái. A virágzó kk. szerzetesi reformjában, elsősorban Clunyben nagy súlya volt a az Úr szenvedése fölötti szemlélődésnek. Szt Bernát tanítja, hogy a Krisztus szenvedéséről való elmélkedés, a Megfeszített követése a szeretetben bensőséges egyesüléshez vezet az emberré lett Igével. A ciszt. ~ képviselője, Tongerni Luitgard (†1246) az átszúrt szívű Krisztus látomásában jön rá, hogy Krisztus az ő bűnei miatt szenvedett. Hasonló látomások találhatók Názáreti Beatrixnél, Magdeburgi és Hackeborni Mechtildnél és Nagy Szt Gertrúdnál. Assisi Szt Ferenc misztikája a San Damiano-kpnában a Megfeszített megszólalásával kezdődött, és a hasonulás folyamatában jutott el a →stigmatizációig. A ferences isk. a szenvedés átelmélkedését az üdvösség misztériumának tartja. A misztikusok részére a külső szenvedés a kiindulópont, amely a szenvedés gyümölcséhez, az istenség ízleléséhez vezet a részesedés által, majd a megdicsőüléshez Krisztussal és Krisztusban. **

Schütz 1993:355.