Magyar Katolikus Lexikon > S > szentségi kegyelem


szentségi kegyelem (lat. gratia sacramentalis): Krisztus a teremtés feje és így minden kegyelemnek is a forrása, s minden kegyelemnek az a célja, hogy a vele való kapcsolatot és a hozzá való hasonlóságot létrehozza. Ezt a kegyelmet az ő megváltói tevékenysége érdemelte ki az ember számára, s mi a szentségeken keresztül válunk annak részeseivé. A kegyelmi rendnek tehát megvan a belső egysége, de annak folyama különböző utakon ér el bennünket, az élet különböző szükségleteinek megfelelően. A szentségek 7-es száma céljuknak, méltóságuknak és az üdvösségre való szükségességük szerint jelzi, hogy az ált. megszentelő kegyelmen kívül mindegyik közöl sajátos ~et is. A teol-ok megegyeznek abban, hogy ez a ~ lényegében azonos a →megszentelő kegyelemmel, de van benne bizonyos meghatározó többlet, ami az embert a szentség céljának megfelelően tökéletesíti. Ez a többlet egyesek szerint a kegyelemnek valamilyen sajátsága, minősége (Capreolus, Billot) v. benső meghatározottsága (tomisták, Johannes a S. Thoma). Ismét mások fiz. valóságnak veszik, ami átmeneti segítséget nyújt az embernek (Suárez). A mai teol-ok inkább valamilyen jogi v. erkölcsi valóságra gondolnak, amit a fölvevő arra kap, hogy a szentség célja megvalósuljon. Ez a nézet inkább összhangban van a →szentségi karakter mibenlétével is. G.F.

LThK IX:232.