simul justus et peccator (lat.): Luther tanítása a →megigazulásról: 'az ember egyszerre igaz és bűnös'. - Saját hitbéli tapasztalása mellett ezt a véleményt vélte kiolvasni a Róm-ből, s ez lett a prot. teol. egyik központi kérdése. Luther Szt Ágostonra is hivatkozott, s a Róm 7-et a megigazult emberre magyarázta. Részletekbe menően ezt tanította: az Istentől adott megigazulás valójában bírói ítélet, és abban áll, hogy Isten a bűnöst igaznak jelenti ki, vagyis nem számítja be bűnét, s ez jogot ad neki, hogy bemenjen az örök életbe. Isten ítélete igazzá teszi az embert, de úgy, hogy Krisztus érdemeit számítja be neki, tehát a megigazulás valójában rajta kívül marad, s ez a megigazulás létében nem újítja meg őt. Befelé bűnös marad, amilyen volt, de Isten igaznak jelenti ki. Ezért lehet egyszerre igaz és bűnös. A prot. teol. szerint ez az ember paradoxona. Nem úgy, hogy részben igaz, részben bűnös, hanem egészen igaz és egészen bűnös. - Lehet a kijelentésnek katolikus értelmezést adni? A kat. tanítás az, hogy a megigazulásban az ember nemcsak jogilag, hanem létében is igazzá válik (Róm 6,4). Mint megigazult és megszentelt ember „új teremtmény” lesz (2Kor 5,17; Gal 6,15). Az Isten szavából eredő bűnbocsánat az új élet közlésében áll, s így a bűnös megszűnik bűnös lenni (D 795, 799, 821). Ez a megigazulás Isten ajándéka, amit ő Krisztus érdemeire való tekintettel ad (D 820). Más szempontból azonban lehet állítani, hogy a megigazult is bűnös marad. A megigazulás ui. a személyes egyedi üdvtört-ben valósul meg. Egyrészt megszabadulunk a bűntől és megszentelődünk, másrészt még a bűn lehetőségében élünk, hiszen magunkban hordozzuk az →áteredő bűn következményeit, a rosszra való hajlamot (→concupiscentia), s olyan világban élünk, amely tele van kísértéssel. A concupiscentia a bűnből ered és bűnre hajlik (D 792), és a megigazult embernek nincs bizonyossága saját üdvösségéről (D 802), hanem reményben él (D 806), s mindig szüksége van Isten hatékony kegyelmére. Tehát mondhatjuk, hogy ha az „egyszerre” szót az ember tört. kifejlődésében értelmezzük, akkor lehet a megigazult emberre alkalmazni, hogy „igaz és bűnös”. Hordozza a kegyelmet, de még küzd a bűnnel. G.F.

LThK IX:978.