Szent Iván tüze: Keresztelő Szt János (Szt Iván) napjának (jún. 24.) előestéjén kultikus-játékos célzattal gyújtott →tűz, az eu. népek közös hagyománya. - A ~ tűz tisztító, gyógyító, termékenyítő erejébe vetett archaikus hitből fakadóan a nyári napfordulatot ünnepli. Az Egyh. egyes országokban a ~t az ördögi cselekedetek közé sorozta. Hazánkban tűrte, sőt szentelménynek tekintette. Belekerült az Egyh. kk. lit-jába is (benedictio rogi, quae fit a clero extra ecclesiam in vigilia nativitatis S. Ioannis Baptistae). A róm. Ker. Szt János-baz. (→lateráni Keresztelő Szent János-főszékesegyház) az Egyh. legtekintélyesebb tp-a. Búcsúnapjának vigiliáján a téren manapság is fellobog ~. - A hazai hagyományt Temesvári Pelbárt (1435 k.1504.), majd Telegdi Miklós (1535-1586) említi. Szepesi följegyzés szerint 1598: Szt Iván napja körül a Joó család szolgái Miklósfalva közelében szt tűz körül tartózkodtak. A jezsuita Inchoffer Menyhért elmondja, hogy Ker. János ünnepét a m-ok szemkápráztató fénnyel és tűzgyújtással, tűz körüli ugrándozással és ünnepi tánccal, harsány nótázással ülik meg. ~nek gyújtása és ugrása a 18. sz: az ev. szl-ok között is járta. Betléren, Veszverésen, Markuskán a tűzgyújtás a tp. előtt történt, ami hajdani szentelmény jellege mellett tanúskodik. ~nek gyújtásával és átugrásával összefonódva, a legutóbbi időkig számos kultikus hagyomány: ének és tánc, mozdulat és hiedelem élt népünk körében. Virágos Szt János napján a Zobor vidéki Kolon m. népe, fiatalsága 19. sz. följegyzés szerint úrnapi párlós füvekkel vegyített szalmarakásokat gyújtott meg, miközben daloltak, táncoltak. A föllobogó lángokat egyenként átugrálták. Egyesek a mező szélén gyújtottak tüzet és égő üszkökkel kerülték meg a vetést. Mások ismét nagy tüzet raktak az erdő v. a hegy tövében. Daloltak, táncoltak körülötte. Az égő üszköt elvitték a házakhoz, letűzték a kertbe, hogy a hernyó el ne pusztítsa a gyümölcsöt, v. a vetések közé, hogy az élet meg ne üszkösödjék. Abból, hogy a leányok miképpen ugorták át ~t, jósolni szoktak a férjhezmenésre. Menyhén a tűzugrálás már Szentháromság-vasárnap elkezdődött, a tüzet este a temetőben rakták meg, s a szert-t Szentháromság vasárnapjától Szt Ivánig minden ünnep- és vasárnap megismételték, ha nagy a szárazság, hétköznap is. Husztót faluban a lányokat legények vitték át a ~n, miközben mondták: „Mátka, mátka, mátkázunk; még élünk, még halunk, mindég mátkák maradunk.” Kezükben a mátkafa hosszabb botra tűzött cseresznyeág volt. Vásznok hagyománya szerint lányok lánnyal, legények legénnyel mátkáztak. Ez úgy történt, hogy kiállottak az utcára, ha találtak, megcsókolták egymást, s ezentúl a legények komának, a lányok mátkának tisztelték egymást. - Vízvár, Bélavár és Heresznye lányai az ünnep előtt 4 héten át minden este összefogózva körtáncot jártak. Baja bunyevác lányai Szt Iván virágából (ivanjac) koszorút fontak és fejükre tették. Ha több lány is volt a családban, csak a legidősebb koszorúzhatta meg magát, húgai csupán a kezükben tarthatták. A ~t legénnyel, párosan átugrották, hogy megtisztuljanak, és majd termékenyek legyenek. Hazamenve, a lányok koszorújukat a háztetőre dobták. Akié lecsúszott, az nem remélhetett szerencsét. Mások a ház homlokzatára tűzték, ezt a legények éjszaka ellopták.  **

Bálint I:468.