🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > Sz > Szent István Kupa
következő 🡲

Szent István Kupa: amatőrfilmek kitüntetésére alapított vándordíj. - 1935: az Amatőr Mozgófényképezők Egyes-e kezdeményezésére, más nemzetk. versenyek mintájára Bp. Szfőv., az Idegenforgalmi Tanács, a VKM, a Külkeresk. Hiv. támogatásával jött létre. A filmek mérete (16; 9,5; 8 mm) és kategóriák (játék-, dokumentum-, zsáner- és egyéb filmek) szerint külön versenyt rendeztek, és minden kategóriában 3 díjat osztottak. A kategóriák díjnyertesei közül választotta ki a zsüri a legjobb filmet, ez nyerte el Bp. Szfőv. ~ örökös vándordíját. A nyertes a vándordíjat 1 évig birtokolta, kicsinyített mását végleg megkapta. Később eltörölték a méret szerinti megkülönböztetést, és változott a kategóriák elnevezése is. A zsüri pontozással sorolta be a filmeket, tagjai az első kiírástól eltekintve csak m-ok voltak. 1940: az 5. versenyt párhuzamosan rendezték meg a 9. UNICA (Union Internationale de Cinema d'Amateur) versennyel, amit azonban a háború kitörése miatt nem tartanak nyilván hivatalos UNICA versenyként. A versenyen No., Olo., Svédo. és Mo. vett részt 16 filmmel. Összesen 8 versenyt rendeztek meg ~ néven; 1961: a ~ sorszámát folytatva nevezték kilencediknek az Orsz. Amatőrfilm Seregszemlét. - Résztvevők, nyertesek és filmjeik: 1935: 14 orsz., 80 film, ~: Richard Groschopp (No.): Kleine Königstragödie; 1937: 7, 54, Zombori Vilmos: Nocturno; 1938: 5, 47, Tadeusz Jankowski (Lengyo.): Hochzeit im Dorf; 1939: 4, 33, Dudás László: Színes Bp.; 1940: 4, 37, Georg Wassmann (No.): Lied der Landstrasse; 1941: 3, 25, Pfuhl Ágost: Színes sziget szimfónia; 1942: 21 m. film, Kézdi János: Magyar Vasárnap; 1943: 2, 30, Németh Nándor-Bérczi Tibor: Memento.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.