Magyar Katolikus Lexikon > R > retabló


retabló, postaltare, retabulum, retroaltare, retrodossale, retrotabulum: az oltár →menzájának hátsó szélére állított vagy mögéje épített hátfal. - Használata a 11. sz: kezdődött, a 13-14. sz: vált általánossá. Anyaga kő, fa, ritkábban fém. Eredete vsz. az ereklyetartó szekrényekhez nyúlik vissza. A ~ legfejlettebb formája a →szárnyasoltár, melynek középső szekrényéhez 2 vagy több nyitható-csukható szárnyat építettek. A középrész nélküli 2 szárnyas ~ a diptichon; szilárdan álló középrészhez csatlakozó 2 nyitható szárnyas ~ a triptichon; a több nyitható szárnyú ~ a poliptichon. A középső részt és gyakran a szárnyak belső oldalát is szekrénynek képezték ki (szekrényoltár); faragott, legtöbbször festett alakokkal látták el. A szárnyak külső oldalát rendszerint csak festették. A szekrény és a menza között a predella, egy téglalap alakú, legtöbbször képekkel ellátott deszka v. doboz az összeköttetés. A késő gótikában fejlesztették ki a szekrény fölé magasodó építészeti formákat mutató rácsozatot, melyen belül képet v. szobrot helyeztek el. A mozgatható szárnyakkal az egyh. év időszakának megfelelően változtatni lehetett a retabló képét. Ez a változtathatóság a reneszánsz és a barokk korban megszűnt, s a szárnyasoltár helyét a képmezőkre osztott ~ foglalta el, melyen főoltáron a tp., mellékoltárok esetén az oltár →titulusát ábrázolták. **

LThK 1993. VIII:1131.