Magyar Katolikus Lexikon > R > ravennai exarchátus


ravennai exarchátus, 580 k.-751: Itáliának a →bizánci birodalomhoz tartozó, a 6. század végén újjászervezett része. - Az 568: Alboin vezetésével Itáliára törő lombardok 5 éven belül elfoglalták É-Itália nagy részét, közte Velence, Liguria és Toszkana javát. Alboin meggyilkolása azonban anarchiába torkollt, a lombardok hercegeik vezetésével 35 csoportra szakadtak, és Farwad és Zotto hg-ek Spoletóban és Beneventóban lombard hercegségeket alapítottak. Bizánc, attól való félelmében, hogy a lombardok leigázzák egész Itáliát, ottani területeinek gyors irányítási reformjára szánta el magát. Így jött létre (az É-afrikai területek reformjával párhuzamosan) a ~. A lépés vsz. Maurikiosz cs. (ur. 582-602) nevéhez fűződik, mert II. Pelagius p. egy 584: keletkezett levelében Smaragdus exarchát említi. - Itáliát ettől kezdve a konstantinápolyi cs. főkormányzójaként és helyetteseként a Ravennában székelő, pátriárkai rangú exarcha igazgatta. Döntött háború és béke kérdésében, övé volt a legfőbb bírói hatalom, katonai és talán polg. tisztségviselőket nevezett ki. A cs. képviseletében ő erősítette meg tisztében a megválasztott pápát (→Konon). Legfőbb tanácsadója a consiliarius volt, a tart-okat az exarchának felelős magistri militumok kormányozták. Az alájuk tartozó tribunusok irányították a városokat és az erődítményeket. A ~ területéhez 600 k. Isztria, Venetia, Aemilia, a Pentapolis (Ariminum, Pisaurum, Fanum, Senigallia, Ancona), 3 hercegség (Róma, Nápoly és Perugia), Calabria, Bruttium és Liguria tartozott, de 700 k. elvesztette Liguriát és Calabriát. III. León cs. (ur. 717-741) alatt a →képrombolás lázadáshoz vezetett Rómában. A lombardok kihasználták az egység hiányát, és 751: bevették Ravennát, ami a ~ és az É-itáliai bizánci uralom végét jelentette. Kis Pippin (ur. 751-768) a terület nagyrészét átadta II. István p-nak, és az az →Egyházi Állam része lett. **

NCE XII:97.