Magyar Katolikus Lexikon > R > részleges lelkiismeretvizsgálat


részleges lelkiismeretvizsgálat: egy konkrét bűnre, hibára, rossz szokásra vonatkozó →lelkiismeretvizsgálat. - Az ált. lelkiismeretvizsgálattól az különbözteti meg, hogy nem időponthoz kötött (este, lefekvés előtt, nagyobb életfordulók előtt stb.), hanem a nap folyamán bármikor végezhető; nem általában a lélek állapotát vizsgálja, hanem egy-egy tudott hiba (→főbűnök), rossz beidegződés és →bűnre vezető alkalom elleni küzdelemben segít. Ebben az értelemben a →röpimára emlékeztet: a lélek Istenhez emelése. A konkrét hiba elkövetése után végzett ~tal a lélek azonnal beismeri Isten előtt a botlást, rövid fohásszal bocsánatot kér Istentől, ill. erőt kér a köv. helyzetben a hiba elkerülésére. Ugyanígy fontos, hogy a ~ fölismerje a jót is, amikor a konkrét helyzetben sikerült elkerülnie a hibát, ezáltal megerősödnie az erényben. Ezt is meg kell köszönni egy röpimával Istennek. **