Magyar Katolikus Lexikon > R > rája


rája (arab-török 'nyáj'): adófizető alattvaló. - A török hódoltságnak az a műszava, amelyhez a legtöbb tévhit tapad. Az eu. fölfogás megvetésként értelmezi azt, hogy a törökök (s előttük már az arabok) meghódított alattvalóikat a ~, 'nyáj' szóval illették. A szó alapjául szolgáló arab ige kettős értelmű: az állatok őrzését és ált. a gondoskodást, védelmezést jelenti. A ~ tehát a hatalom oltalmára szoruló, adófizető alattvalók összességét jelölte. A török tört. forrásokban a szóhoz soha nem társult becsmérlő jelző. A ~ jogi műszóként meghatározott birtokhoz összeírt adózót jelölt, másrészt a 'szegény ~ védelme' fráziskörben volt minduntalan használatos. A másik ált. félreértés szerint ~nak csak a ker. alattvalókat nevezték. Valójában vallási különbség nélkül ~ volt mindenki, aki földet művelt, állatot tenyésztett v. ipart űzött, s mindezek után adót fizetett. Az anatóliai török földművesek tehát éppen úgy ~ jogállásúak voltak, mint az alföldi m. parasztok. A ~n belül a ker. és zsidó adózókat zimmiknek nevezték. A vallási hovatartozásból a ~ jogaiban és adózásában következtek eltérések. A ker. alattvalók nem viselhettek fegyvert, önvédelmi és önkormányzati szervezeteik csak erős megszorításokkal működhettek (e szabályok a mo-i hódoltságban kevésbé érvényesültek, mint a Balkánon), a bíróságokon muszlimokkal szemben nem tanúskodhattak, vegyes lakosságú településeken csak kijelölt tp-okban és meghatározott módon tarthattak istentiszt-et, nem viselhettek néhány jellegzetes török ruhadarabot (pl. turbánt) stb. Csak nem-muszlim adózók fizették az államnak az eu. nyelvekben 'fejadó'-nak fordított dzsizjét (másik nevén harádzsot), birtokosaiknak a kapuadót, valamint a helyi szokásokhoz igazodva néhány más adót. H.K.

Belleten 1959:575. (H. Inalcik: Osmanlilar'da raiyyet rüsumu)