perichorészisz (gör.), circumincessio (lat.): dogmatikai szakkifejezés, annak érzékeltetésére, hogy a Szentháromság személyei egymásban vannak és egymást kölcsönösen áthatják. - A kifejezést először Nazianzi Szt Gergely használta. A gör. atyák ui. a szentháromságtanban a 3 személy valóságából indultak ki, s keresni kellett a lényegi egységet, hiszen az egy Isten léte éppen olyan követelmény volt, mint a 3 személy különbözősége. A ~ alkalmas volt a lényegi egység kifejezésére, a Szentírásban ui. vannak ilyen kifejezések: „Én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30), „Az Atya bennem van, és én az Atyában” (Jn 10,38; 1Kor 1,10), s ezt a firenzei zsin. dogmaként is kimondta (D 704). - Szt Ágoston szemléletes magyarázatot is adott a tételre. Szerinte az isteni személyek úgy vannak egymásban, mint ahogy a lélek erői és képességei (értelem, akarat, emlékezet) együtt léteznek (De Trinitate, VI.10,12). - A ~ alkalmazható Krisztus isteni és emberi term-ének viszonyára is, és Nazianzi Gergelynél már ez is megtalálható. Maximus Confessor a →monotheléták elleni vitában a Krisztusban levő 2 term. kapcsolatát összehasonlította a test-lélek viszonyával, v. a szó-jelentés viszonyával. Krisztus emberi term-e a személy egysége miatt nem lehet tevékeny az isteni nélkül. - A ~ szentháromságtani jelentését K-en legjobban Damaszkuszi Szt János fejtette ki. A kölcsönös áthatás alapján a Háromságban egy a term., Krisztusban egy a személy. Arra is utal, hogy Krisztusban az isteni term. az emberinek átadja az isteni dicsőséget, viszont az emberi term. nem közli saját gyengeségét az istenivel. A kk. lat. teol. a kifejezést elsősorban Damaszkuszi János műveiből vette át. A krisztológiában először Nagy Szt Albert, a háromságtanban pedig Szt Bonaventura alkalmazta. Később két lat. kifejezést is használtak: a circuminsessio sztatikusan jelezte az egymásban való létet, a circumincessio dinamikusan utalt egymás áthatására mind a létben, mind a tevékenységben. - A gör. ~t M. J. →Scheeben élesztette föl újra, mert ő a kegyelemtanban is visszanyúlt a gör. atyákhoz, és igyekezett a személyi sajátságok vetületére is rámutatni. Abban megegyeznek a teol-ok, hogy a Háromságban a kölcsönös áthatás alapját az egy term-en kívül a viszonyosságban is keresni kell. A személyek úgy egymás felé fordulnak, hogy egymásban is vannak és egymásban működnek. Ezért kifelé a 3 személy mint egy cselekvő hat. G.F.

LThK VIII:274.