Magyar Katolikus Lexikon > P > perbeli beismerés


perbeli beismerés (lat. confessio iudicialis): illetékes bíró előtt tett szóbeli vagy írásbeli állítás, melyet valamelyik fél a per tárgyával kapcsolatban akár a bíró kérdésére, akár önként önmaga ellen tett (1535.k.). Különösen súlyos bizonyíték, régen a bizonyítékok királynőjének is nevezték. - Főként büntető perekben, a korai kk-tól fogva a világi bíróságok kiemelt jelentőséget tulajdonítottak a gyanúsított nyilatkozatának. Ez a szemlélet a kínvallatás terjedéséhez is hozzájárult. A különböző tud-ágak fejlődése egyrészt a bizonyítás egyéb eszközeinek jelentőségét növelte, másrészt pedig a felek nyilatkozatainak tulajdonított különleges bizonyító erő iránt is kétségeket ébresztett. - A hatályos jogban a ~ bizonyító ereje az ügy jellegétől függ. Csupán magánérdeket érintő ügyben az egyik fél ~e teljes bizonyítéknak számít, vagyis mentesíti a többi feleket a bizonyítás terhétől (1536.k. 1.§). Közérdeket érintő ügyekben sem a ~, sem a felek más kijelentései nem teljes bizonyítékok önmagukban. Bizonyító erejüket a bírónak az ügy többi körülményeivel együtt kell mérlegelnie, de teljes bizonyító erőt csak őket teljesen megerősítő egyéb elemekkel együttesen tulajdoníthat nekik (1536.k. 2.§). E.P.

Erdő 2003:742.