Magyar Katolikus Lexikon > P > pásztorkunyhó


pásztorkunyhó: a pásztor hajléka, a magyar hagyományban nádból készült, fölül zárt építmény. - 1. A kör alaprajzú hegyes v. kontyos kunyhó leginkább az Alföldön volt honos. A keskeny árokba letüzdelt nádat fent kúp alakban összefogták és szénából, gizgazból sodort kötéllel körülcsavarták, ez a konty. Néha cöveket dugtak keresztül rajta, erre akasztották belül a bográcstartó horgot. Fent a konty alatt rést ütöttek a nádon, ezen távozott el a füst, de kontyos kunyhóban csak rossz időben raktak tüzet. A kontyos kunyhó ajtaja előtt gyakran gádor volt - - Elterjedtebb volt a nyergestetejű kunyhó: nádból, kóróból, rőzséből rakott kétsíkú nyerges fedél, melynek végét hátul, olykor elöl is háromszögletű fallal zárták el, s az elülső falon ajtót vágtak. Ilyen négy fal által bezárt hajlékot nemcsak pásztorok, hanem csőszök is használtak. Gyakran be is tapasztották sárral, trágyával, hogy tartósabb legyen. - A putri földbe vájt üreg, melyet nyerges fedél takart, fejlettebb formáinak már alacsony fala is volt. A szilaj pásztorkodás idején télen a pásztorok többnyire ilyen földbemélyített kunyhóban laktak. A bihari Sárréten veremnek mondták, s télen a hátuljában levő kandallóval fűtötték. - A nomád pásztorkodás hanyatlásával a könnyen mozgó és előállítható, ideiglenes tanyául szolgáló egyszerűbb ~k lassanként eltűntek, s állandó jellegű, szilárdabb házformájú kunyhónak (Erdélyben esztena) adtak helyet. - Az Alföldön, nagyobb uradalmak pusztáin a ~t a helyét könnyen változtató kerekes kunyhó helyettesítte, melyben tüzelni nem lehetett. **

MN II:119.