Magyar Katolikus Lexikon > P > páncél


páncél, mellvért (héb. sirjon, 'a csillogó, a ragyogó'; gör. thórax): a test védelmére fémből készített, láncszemekből vagy összeszerelhető fémlapokból (pikkelyből) álló hadi öltözet. - A Szentírásban kezdetben az előkelők kiváltsága (1Sám 17,38; 1Kir 22,34), később hozzátartozott minden harcos fölszereléséhez (2Krón 26,14; Neh 4,10). A mezopotámiai-szír térségtől Egyiptomig ismerték. Góliát pikkelyes ~t viselt (1Sám 17,5). Jób 20,24 némely ford-ában vas~ (vö. 39,21; Kiv 28,32), a Kiv 39,23: bőrmellény szerepel. - Átvitt értelemben Iz 59,17: szerepel először (Jahve ~ gyanánt az igazságot öltötte magára). Az ÚSz-ben konkrét értelemben a →négy apokaliptikus lovas közül 3 öltözete (Jel 9,9.17). Szt Pál a hit és a szeretet, ill. az igazság, a megigazulás ~járól tanít (1Tesz 5,8; Ef 6,14) - Ikgr. Szt Demeter, Szt Gereon, Szt Johanna, Szt Longinus, Szt Márton, Szt Mór, Szt Octavius, Szt Theodor és Aquitániai Vilmos attrib-a. R.É.

BL:1412.