Magyar Katolikus Lexikon > P > Platón


Platón (Athén, Kr. e. 427-Athén, 347): filozófus. - 1. Élete. Életrajzi adatait részben leveleiből, részben Diogenész Laertiosz kv-éből merítjük. Neve eredetileg Arisztoklész, serdülő éveiben vsz. széles vállairól kapta a ~ nevet. Szülei Athén legelőkelőbb családjaival álltak rokonságban. Atyja, Ariszton Kodrosznak, Attika utolsó királyának, anyja, Periktione Szolón egyik rokonának volt leszármazottja s közeli rokona volt Kritiasznak, a demokráciát megelőző Harmincak tanácsa fejének. ~ már tanuló éveiben költői tehetséget árult el, s ez a hajlam gondolatvilága kialakulására nagy jelentőséggel volt. Első fil. ismereteit a Herakleitosz irányát szertelenül túlzó Kratülosztól szerezte, aki a későbbi ión természetbölcselők nézeteivel is megismertette. Sokkal nagyobb hatással volt rá →Szókratész, akihez kb. 20 éves korában szegődött. A tőle kapott mély és maradandó benyomást művei őrzik. Bár két alkalommal is foglalkozott a pol. életben való aktív részvétel gondolatával, Szókratész kivégeztetése végleg elvette kedvét a pol. szerepléstől, s lelkében érlelte a társad. reform szükségességének az eszméjét. 399: egy ideig Euklidésznél (nem a geométernél!) tartózkodott Megarában. Majd Athénbe visszatérve élénk írói tevékenységbe kezdett, mely eleinte a Szókratésztől kapott eszmék egyéni feldolgozásában merült ki. Pár év múlva ismeretköre tágítására hosszabb tanulmányútra szánta magát. Volt Kürenében, felkereste D-Itáliában a →püthagoreusok tarentumi központját, ahol az eleata fil-val is alkalma volt megismerkedni, s vsz. megfordult Egyiptomban is. Nem lehetetlen, hogy a püthagoreus isk. akkori fejének, Arkhütasznak a szürakuszai udvarral fennálló összeköttetései révén jutott I. Dionüsziosz udvarába, akinél Aiszkhünész és Arisztipposz is megfordultak. Dionüsziosz sógorával, Diónnal benső barátságot kötött, s azt remélte, hogy reformterveit Szürakuszában sikerül majd megvalósítania. Azonban Dionüsziosz gyanakodva nézte, s visszautazását úgy intéztette, hogy ~nak az Athénnel háborúskodó Aigina szigetén kellett partra lépnie, ahol a hadijog alapján rabszolga lett. Ismerőse, Annikerisz hamarosan kiváltotta. Mivel ez a ~ barátai által a váltságdíj megtérítéseképpen felajánlott összeget nem volt hajlandó elfogadni, ~ állítólag ebből a pénzből vette meg visszatérése után, 387: az Akadémosz hérosz szentélye melletti kertet, ahol megnyitotta isk-ját, az Akadémiát. A püthagoreusok mintájára az isk. tagjai vallásos egyesületet (thiaszosz) alkottak, melynek célja a →múzsák tisztelete volt. Érdeklődésük a fil. mellett az asztronómia, a mat. és a termtud-ok művelésére terjedt ki. Az isk. tagjai az Akadémia kertjében szétszórt házakban laktak, különleges viseletük volt, az előadásokon kívül időnként közös lakomára (szümposzion) gyűltek össze. -

367: Dión hívására ~ másodszor is Szürakuszába ment, abban a reményben, hogy az ifjú II. Dionüsziosz hajlandó lesz az áll. életre vonatkozó eszméit megvalósítani. De ismét eredmény nélkül kellett visszatérnie, s 361: harmadik szürakuszai útja sem járt több sikerrel. Dión meggyilkolása után végleg lemondott társad. reformeszméinek megvalósításáról. Utolsó pillanatig a tollat forgatva, 80 évesen halt meg. -

2. Művei. A „corpus platonicum” párbeszédek formájában maradt ránk. A főszereplő általában Szókratész, ~ a háttérben marad. Feltehetőleg ő irányítja a beszélgetéseket az akadémiai közösségben. Tartalmuk és időrendjük szempontjából az alábbi csoportokra osztjuk:

a) Az ifjúkori párbeszédek szókratészi ihletésűek; az erényről és annak taníthatóságáról szólnak. A zsákutcába jutott érvelést ki kell onnan vezetni. Hiányzik belőlük a ~ra jellemző idea-elmélet, noha az idea szót már az Eutifrónban megtaláljuk. Szókratész védőbeszéde (helyes viszonyulás a poliszhoz; különbség a helytelen törv-ek és a törv-ek helytelen alkalmazása között; a lélek halhatatlanságának kérdése), Kritón (Szókratész hűsége a törv-ekhez), Kisebbik Hippiasz (Akhilleusz v. Odüsszeusz: becsületesség v. ravaszság), Lakhesz (a bátorságról), Kharmidész (a józanságról), Eutüfrón (a vallásosságról-istenfélelemről), Liszisz (a barátságról és szerelemről), Politeia ('Állam' I., az igazságosságról). - b) Az átmeneti időszak dialógusai. Szókratész szerepe még mindig fontos, de egyre inkább kiéleződik az ellentét a →szofistákkal. ~ ismeretelméletében egyre nagyobb helyet nyer a lélek preegzisztenciája (születés előtti létezése) és halhatatlansága. Az etikai fogalmak meghatározása elvezet az ideáig: Protagorasz (a kisebb, erényről szóló dialógusok összegzése), Nagyobbik Hippiasz (a szépről), Eutidemosz (a szofista következtetések paródiája), Kratülosz (a szofisták etimológiája ellen), Menón (taníthatók-e az erények, visszaemlékezés - anamnézistan), Gorgiasz (a retorikáról). - c) Az érett kor dialógusaiban az idea lesz minden elmélet alapja és a „legfelsőbb lételv”: Szümposzion ('Lakoma', a szerelemről; érosz a filozófia mozgatója; a szépről), Phaidon (a lélek halhatatlanságáról), Politeia ('Állam' II-X., az eszményi államról), Phaidrosz (a lélek „hármasfogata”; eszme és érzéki világ). - d) A késői dialógusokban az idea továbbra is a középpontban áll, de elsősorban annak alkalmazása fontos a termtud-okra, a törvényhozásra és a logikára. Az égi lények tiszteletének, a helyes istentiszt-nek, a kozmosz rendjének, a lélek halál utáni sorsának kérdése, a definíció és absztrakció logikai művelete kerül a párbeszédek középpontjába: Teetétosz (ismeretelmélet és lélektan; Szókratész művészete), Parmenidész (az egy és a sok; az egy metafizikai és kozmológiai szükségessége), A szofista (a definícióról, a lét meghatározásáról) Az államférfi (az eszményi államférfiról), Kritiasz (történelemfil. töredék; az ember ősi állapotáról), Philebosz (a jó és az élvezet ideájáról; a határtalanról és a meghatározottról), Törvények (a jogállam mint az állam második legjobb fajtája; az első az eszményi állam), Timaiosz (egyetemes kozmológia). -

3. ~ alapfogalmai. Az eidosz, idea eredetileg 'kép, tervrajz'. Eredete a ~i dialógusokban a szókratészi kérdésre vezethető vissza: „tanítható-e az erény?” Ahhoz, hogy tanítható legyen, tudnom kell, mi az; mégpedig nem azt kell tudnom, hogy mi az egyik vagy a másik erény, hanem az erényt kell ismernem, aminek alapján különböző erényeket erénynek nevezek. Tehát amennyiben valaki részesedik (methexis - participatio) az ideában, annyiban nevezhető annak, ami. A különböző érzéki dolgok az érzékfeletti idea által hasonlítanak egymásra, és ennek alapján mondhatjuk különböző dolgokról ugyanazt (analogia). Az érzéki valóság nem azonos ideájával, de az idea ebben jelenik meg (paruszia). Az érzéki dolgok utánozzák ideájukat, s amilyen mértékben ezt teszik, mondhatók annak, amik (mimészisz). Az ideához csakis az érzéki világtól való megtisztulás (katharszisz) útján juthatunk el. Minden megismerés visszaemlékezés (anamneszisz), s a dolgokban felfedezzük ideájukat, amelyeket a születés (testbe zárás) előtt a lélek szemlélt. - Az ideában való részesedéssel vezeti ki ~ a létezés valóságát egyrészt a herakleitoszi állandó változás aporiájából (ez Kratülosz útján jutott el hozzá), valamint az eleaiak (Parmenidész) lét-nem-lét aporiájából (a létező nem jöhet létre, mert létezik, a nem-létező, mert nem létezik - ez Hermogenész útján jutott el ~hoz). A jó ideája nem az ideák hierarchiájának legfelsőbb foka, hanem a kapocs (zügon, 'iga, járom'), amely a megismerést lehetővé teszi azáltal, hogy megvan a megismerő alanyban és a megismert tárgyban. Ebben áll kiváltságos helyzete. Az ideák és érzékvilág viszonyáról szól a barlanghasonlat (Politeia 514a-518c). -

4. ~ lélektana. A lélek halhatatlansága egyrészt az idea- és ismeretelmélet által megkövetelt visszaemlékezésből és preegzisztenciából származik: ha létezhetett születésünk előtt a testtől függetlenül, létezhet a halál után is (a püthagoreusok gondolatát a lélek preegzisztenciájáról és halhatatlanságáról Szpeuszüpposz közvetítette ~nak); másrészt a lélek egységességéből következik (miután nem elemekből áll, nem eshet szét). A lélek három „része”: az ész (logisztikon), az indulatos lélek (thümoeidesz) és az érzéki lélek (epithümetikon). -

5. ~ államtana. Az eszményi (ideális) államot 3 osztály alkotja: az uralkodók (arkhontesz), őrök (fülakesz) és földművesek és kézművesek (georgoi, demiurgoi). A 3 osztálynak megfelel a lélek 3 „része”. Úgy tűnik, ~ a pol-ban először a demokráciát, később az arisztokratikus monarchiát tekintette helyes államformának. -

6. ~ etikája. A 3 lélekrésznek és a polisz 3 osztályának 3 sarkalatos erény felel meg: a belátás (fronészisz), a bátorság (andreia) és a mértékletesség (szophroszüné); a 4. az igazságosság (dikaioszüné), mely az erények, a lélekrészek és osztályok egymáshoz való helyes viszonya. Az erkölcsös élet célja a boldogság (eudaimónia). Ez feltételezi a helyes cselekvést (euprattein). Az erényes élet a lélek tisztulása által valósul meg. Ehhez hozzájárul az Istenhez való hasonulás. Az erkölcsi élet és a boldogság együttesen csak a túlvilágon valósul meg. -

7. ~ kozmológiája. A világ rendje, szépsége (kozmosz) állandóan keletkezőben van, s ez nem lehet ok nélkül; a kozmosz az isteni intelligencia műve. Isten nem teremtő (a bibliai és ker. dogmatikai értelemben), hanem demiurgosz, rendező, aki az ideák segítségével rendez. ~ különbséget tesz azon okok között, melyek az ész révén a szép és jó alkotói, és azok között, melyek gondolkodás nélkül, szabálytalanul a véletlent eredményezik. Az istenek legnagyobb ajándéka az emberek számára a filozófia, melynek segítségével az igazi okokat felismerhetjük. A látható kozmosz az elgondolható (megismerhető) kozmosz képmása. A világ az érzékileg megismerhető isten. -

8. ~ teológiája. A teológia szó először ~nál jelentkezik. Lényege: Isten jó, tehát nem akarhatja a rosszat. Tehát nem lehet a rossznak oka. - Istenérvét a világ rendjéből meríti, valamint a lélek tökéletesedéséből, ami feltételezi a legtökéletesebbet. Három teológiát különböztet meg: a költőit, mely gyönyörködtet, a politikait, mely állami előírásokkal szabályozza az istentiszt-et, és a filozófiait, mely az igazi okokat kutatja. -

9. ~ pedagógiája. A Politeia III. kv-ében részletesen foglalkozik a nevelés kérdésével: mind a jó uralkodót, mind a jó polgárt nevelni kell (l. erény taníthatósága). A helyes beszéden túl a legnagyobb szerep a testnevelésnek és a zenének jut. ~, aki egyébként szívesen alkalmazta a mítoszokat (Éroszról, túlvilági ítéletről, világ keletkezéséről), elvetette a költészetet (Homéroszt), mert nem nevelő hatású és a valóságnak csak utánzása. -

10. ~ hatása elsősorban az Akadémián belül, Arisztotelésznél érezhető, aki az idea-elméletet módosította, elmélyítette és alkalmazta. A →platonizmus rendszerezni próbálja a ~i gondolatokat és ezek segítségével az eklektikusan összegyűjtott filozófiai-vallási anyagot. - Szt Ágoston arra biztat, hogy a platonikusoktól vegyük át, ami igaz (A keresztény tanításról, XLI), s ~t mindenki által tiszteltnek nevezi (A Szentháromságról). ~ hatása érezhető Szt Ágoston lélek- és Szentháromság-tanában. Történelem-teológiája (Az Isten városáról) eltér a platonikus „emanációtól”. - Szt Anzelmnél különösen a Monologion érvein (a dolgok jó voltából, létezéséből, fokozataiból) érezhető ~ hatása. - A skolasztika virágkorában a Timaioszt ismerték, kommentálták. Aquinói Szt Tamásnál az →istenbizonyítás öt útja közül a negyediknél (dolgok fokozatai) mutatható ki ~-hatás. - A reneszánsz korban a firenzei platonikus akad. (M. Ficino) ápolta a ~i hagyományt. - A legújabb korban a ném. idealizmusban, különösen Schellingnél találhatók nyomai. Nietzsche élesen bírálja. Heidegger a létfeledéssel hozza összefüggésbe. A „posztmodern” korban Derrida foglalkozik vele („~ patikája”). - Kiadása: Platonis Dialogi. Kiad. Carolus Fridricus Hermannus-Martinus Wohlrat. Lipsiae, 1887. - Latin ford. Marsilio Ficino, 1483-84. - Német ford. Friedrich Schleiermacher, 1804-40. - M-ul: Fil. írók tára. Bp., 1913. (~ vál. művei. Szerk. Alexander Bernát és Bánóczi József) - ~ össz. művei. 1-2. köt. Kiad. br. Brandenstein Béla. Bp., 1943. - ~ össz. művei. 1-3. köt. A szövegeket Falus Róbert gondozta. Bp., 1984. R.Z.

Bölcseleti Folyóir. 1893:443, 723. (Mihalovics Ede: Plátó theológiája) - Vaihinger, E.: Neutestamentliche Parallelen zu Platons Apologie des Sokrates. Blaubeuron, 1901. - Prot. Szle 1904:422. (Szlávik Mátyás: ~ és Krisztus) - Karánsebesi m kir. főgimn. értes. 1907/08. (Weigl Géza: ~ és a lélek halhatatlansága) - Turchi, N.: La dottrina del Logos in Platone. Roma, 1910. (Riv. storico-critica delle scienze teol.) - Besztercebányai kath. főgimn. értes. 1910/11. (Zivuska Jenő: ~ Parmenidese mint az eszmetan egyik fejezete) - Széphalom 1927:19. (Huszti József: ~ eszményi állama) - Archiv für Geschichte der Philosophie 1931:47. (Hoffmann, E.: Der pädagogische Gedanke in Platons Höhlengleichnis) - Kecskés 1943:99. - Blumenberg, Hans: Höhlenausgänge. Frankfurt/M., 1989. - Diogenész Laertiosz: A fil-ban jeleskedők élete és nézetei tíz kv-ben. Ford. Rokay Zoltán. Bp., 2002:91. - Rokay Zoltán: Filozófiatört. Ókor, kk. Bp., 2002:64. - Teológia 2004/1-2. sz. (Rokay Zoltán: A határtalan és a meghatározott szerepe az etikai érvelésben)