Magyar Katolikus Lexikon > P > Püthagorasz


Püthagorasz (Számosz szigete, Kr. e. 580 k.-Metapont, vsz. 496): filozófiai iskola és szellemi irányzat alapítója. - Mneszarkhosz fia. Vsz. Phereküdész és talán Anaximander tanítványa, s Polükratész zsarnoki uralma késztethette hazája elhagyására. 532: a D-itáliai Krofonban telepedett le, s itt egy orphikus szövetséget alapított (→orfika), mely a kultusz hagyományos aszketikus gyakorlatai mellett a léleknek a tud. és zene általi megnemesítésére is törekedett. A szöv. tagjai bölcseleten kívül különösen mat-val, geometriával és asztronómiával foglalkoztak. Erős fegyelem uralkodott közöttük, a vezető feltétlen tekintélyt képviselt, kinek kijelentéseit mindenki köteles tisztelettel fogadta. Az erős szervezettség tette lehetővé, hogy a →püthagoreusok mintegy 100 esztendőn keresztül a gör. városok pol. életében is tevékeny részt vettek, de ezzel együtt sok ellenséget is szereztek maguknak. ~ pol. ellenfelei miatt kénytelen volt átköltözni Metapontba, ott is halt meg. - Krotonban és a D-itáliai városokban az 5. sz. 2. felében a demokrata párt vérbe fojtotta a püthagoreusok szöv-ét. Ha az üldözés következtében a szöv. fel is bomlott, a püthagoreus eszmék →Platóntól kezdve a gör. fil. tört-ében egyre visszatérnek. - Ikgr. A muzsika, a mat. képviselője, számokkal v. hangszerrel ábrázolták. **

Pallas XIV:301. - Kecskés 1943:80. - Kirschbaum III:484.- LThK 1993. VIII:748.