Péter-Pál: Szt Péter és Szt Pál vértanú apostolok közös ünnepnapja június 29-én. - A hagyomány szerint Péter és Pál apostol különböző években, de ugyanazon a napon, VI. 29: lett vértanú Rómában. Pétert keresztre feszítették, kérésére fejjel lefelé, Pált lefejezték. Rómában 258: három helyen emlékeztek meg róluk: Péterről a Vatikáni dombon, Pálról a Via Ostense mellett, s kettőjükről együtt a Szt Sebestyén katakombában, ahová az üldözések idején mindkettőjük ereklyéit menekítették. - A 4. sz: VI. 29: mindhárom helyen liturgikus megemlékezést tartottak, 3 miseszöveggel. Az 5. sz: Nagy Szt Leó  már az egész földkerekségen elterjedt ~ ünnepről beszél. - A két ap. sírja fölé épült a →vatikáni Szent Péter-bazilika és a falakon kívüli →Szent Pál-bazilika. -  A magyar kalendáriumban jeles nap, az aratás kezdete. - Buják palóc népének ajkán ~ az apostolfejedelem és a népek apostola közös ünnepe. Régen vigíliája és nyolcada is volt. ~ napja ősi nagy ünnep, de nem voltak olyan lit. sajátságai, amelyek szakrális népszokásokat ihlettek volna. Hagyományviláguk így szegényes és másodlagos. - A dedikációk közé, miután az ünnep elsősorban Péteré, joggal sorolhatók az egyszerű Péter-patrocíniumok is. Legrégibb 1009: a pécsi szegyh. és egyhm. patrocíniuma, melyet a salzburgi Szt Péter apátság térítésével hoznak kapcsolatba. Mindjárt követi az óbudai ~ prépság, Szt István alapítása. Bencés apátságaink közül Kács (12. sz.), Abasár (1042?), Csatár (1138), Tapolca (1214, Miskolc mellett), Szentpéter (1225, Pécs közelében), Szerencs (1247), Mágocs (1251), Tata (1263) őt ill. őket tisztelte védőszentül. - Az ünnep fölkutatott mo-i titulusai leginkább a barokk időkban keletkeztek, és összefüggnek a trienti zsin. szándékaival, az egyh. hierarchia, főleg a p. méltóság föltétlen tiszt-ével: esztergomi főegyhm.: Óbuda (1012), Esztergom (Belváros, 1683), Pest (1700 u., később elenyészett), Bogdány, Budajenő, Csehi, Detrekőszentpéter, Dunaszentpál, Egeg (1489), Pozsonyeperjes, Farnad, Egyházgelle, Hodrusbánya, Illésháza, Komját, Nagykálna, Nagyemőke, Pozsonybeszterce, Pozsonynádas (1812), Terbegec (1425); besztercebányai egyhm.: Óhegy, Szentpéter, Zsarnóca (1773); nyitrai egyhm.: Nyitra (ferences), Nagysándori, Pruszka, Zsolna, Felsővesztény, Kisappony, Merény, Vágkohány; rozsnyói egyhm.: Velkenye (1344), Rimakokova (1820), Fülekpilis (1830), Debrőd (1834), Jolsva (1838); szepesi egyhm.: Ágostháza, Óleszna, Szepesmátyásfalva, Szepesszentpál; egri egyhm.: Abasár (13. sz.), Nagybúcsú (1321), Petri (1332), Kisvárda (kk.), Kál (1761), Kisköre (1777), Nagykálló (1780), Túrkeve (1783), Tard (1815), Váraszó (1849), Sajónémeti (1861), Kótaj (1910), Püspökladány (1923); kassai egyhm.: Lazony (1726), Ósva (1748), Felsőkörtvélyes (1757), Barancs (1764), Rubó (1764), Kavocsán (1783), Hernádpetri (1795), Detek (1800), Alsólánc (1842), Ránk (1859), Taktaharkány (1926), Visnyó (1934), Nagygéres (1936), Bárca, Szina; szatmári egyhm.: Királyháza (1778), Mérk (1813), Körösmező (1814), Fehérgyarmat (1816), Aknasugatag (1836), Szobránc (kpna); veszprémi egyhm.: Somogyvár (1210, kpna), Törek (1211), Nagypécsel (1244), Ollár (1292), Tüskeszentpéter (1301), Lesence (1301), Felsődörgicse (másként Szentpéterdörgicse, 1312), Pusztaszentpéter (1316), Tab (1320), Kehida (1322), Keszi (1346), Becse (1360), Szentpéterfölde (1389), Balatonfőkajár (1426), Igrici (1428), Fok (Siófok, 1488), Berénhida (1522). Ma virágzanak: Balatonrendes, Borzavár, Doba, Háromfa, Kapospula, Látóhegy, Lesencetomaj, Mezőkomárom, Nemesbükk, Szápár, Szentpéterúr, Szenyér, Szepetk, Tüskeszentpéter, Vindornyaszöllős, Ugod, Zalagalsa; székesfehérvári egyhm.: Székesfehérvár (13. sz.), Budafok (1762, kpna); győri egyhm.: Sopronhorpács (13. sz.), Zurány (kk.), Sajtoskál (1718), Császár (1771), Mosonszentpéter (1772), Alsórámóc, Harka, Kertes, Lépésfalva, Völgyfa, Gönyű; szombathelyi egyhm.: Egyházasfüzes, Kemenesszentpéter, Őriszentpéter, Páka, Pásztorháza, Pinkafő, Szentpéterfa; pécsi egyhm.: Pécs (szegyh., 11. sz.), Bogdása (1242, 1749), Izsép (1722), Helesfa (1722), Tengőd (1767), Mőcsény (1776), Pálfa (1789); váci egyhm.: Palotás (1743), Vácbottyán (1764), Nógrádbercel (kk., 1467), Kiskunhalas (1770), Farmos (1786), Pálmonostora (kk., 1880); kalocsai főegyhm.: Monostorszeg (1752), Baja (1765), Bajmok (1817); csanádi egyhm.: Nagylak, Németszentpéter, Torontáloroszi, Kengyeltó. Elenyészett: Nagyszöllős (Pécska mellett), Kemecse, Kisszentpéter, Nagyszentpéter; nagyváradi egyhm.: Szentpéterszeg (12. sz.), Körmösd (1235), Diószeg (1338). Mikepércs (1347), Bihar (1438), Károly (1326); erdélyi egyhm.: Alvinc, Kisbács, Brassó, Csíkmadaras, Csíkpálfalva, Csíksomlyó (Várdotfalva), Ehed, Erzsébetváros, Gyergyócsomafalva, Kápolnásoláhfalu, Kerelőszentpál, Kolozsvár, Magyarigen, Székelyudvarhely (barátok), Teke. Péter tisztességét, részben hajdani patrocíniumát hirdetik a nevét viselő helységek is: Barcaszentpéter, Bábaszentpéter (1422, Bács elenyészett), Burszentpéter, Detrekőszentpéter, Füzesszentpéter, Gyódszentpéter (1464, elenyészett), Hegyhátszentpéter, Homoródszentpéter, Ikerszentpéter (1351, Valkó), Kajászószentpéter, Kemenesszentpéter, Kisszentpéter, Komáromszentpéter, Mosonszentpéter, Nagyszentpéter, Németszentpéter, Nógrádszentpéter, Őriszentpéter, Papiszentpéter (1400, elenyészett), Patalaszentpéter (elenyészett), Pogányszentpéter, Pusztaszentpéter, Sajószentpéter, Tarcaszentpéter, Turócszentpéter, Tüskeszentpéter, Újszentpéter, Uzdiszentpéter, Vágszentpéter, Szentpéter (Csongrád). Összetételben: Szentpéterfa, Szentpéterfalva (Hunyad, Szilágy), Szentpéterfölde, Szentpéterhalásztelep, Szentpéterpuszta (Baranya, Pozsony, Somogy), Szentpéterszeg, Szentpéterszőlőhegy, Szentpéterúr, Szentpéteralapja (1361, elenyészett), Szentpéterdörgicse (1516). - Péter ill. Pál freskóit őrzi: Almakerék (14. sz.), Bántornya (csodálatos halászat, Péter lefejeztetése, 14. sz.), Etrefalva (15. sz.), Feketeardó (Jézus és az ap-ok a Genezáreti-tavon, 15. sz.), Hidegség (11. sz.), Homoródszentmárton (Péter Beliál nyakára tiporván megnyitja a lelkek serege előtt a mennyország kapuját, 14. sz.; a tp-ot a 19/20. sz. fordulója táján lebontották), Magyarremete (14. sz.), Marosszentanna (14. sz.). - Táblaképek: Berethalom (1515), Csegöld (Ker. Múz., 1494), Cserény (1483), Csíksomlyó (1510), Felsőerdőfalva (1490), Hervartó (1460), Jánosrét (1476), Késmárk (1470), Kisszeben (1520), Liptószentkereszt (1510), Liptószentmiklós (1520), Ludrófalva (1510), Pónik (1512), Szászbogács (1518), Szepeshely (1470), Turócbéla (1520), Zsidve (1508). - A lőcsei Jakab-tp. ~-oltára a két ap. életét képciklusban örökíti meg. - Gótikus faszobrok: Bakabánya (1484), Bártfa (1489), Krig (1300), Lőcse (oltár, 1490), Tapolybeszterce (1510), Turócszentpéter (1500). - ~ ikgr. hagyományai új hangsúlyt kaptak a tridenti zsin. rendelkezésével, amely az igehirdetést, tanítást különösen a lelkére kötötte a papságnak. Péter és Pál szoboralakban a tp-ok homlokzatára, elejére kerültek (óbudai, tolnai tp., egri szegyh.), főoltárokra, még akkor is, ha nem ők a patrónusok. Császár ~ tiszt-ére szentelt barokk tp-ának freskóit 1776: id. Dorffmeister István festette. A váci Gombáspatak hídjának barokk szobrai (1758) között Forgách Pál mpp. fölajánlásaként egymás mellett ott áll Péter és Pál is. - ~ napját a nagyvárosi köztudat is az aratás kezdő időszakaként tartja számon. A munkakezdet kultikus hagyományai azonban inkább →Sarlós Boldogasszonyhoz fűződnek. Mindenesetre ~ ünnepének aratók miséjeként emlegetett nagymiséjére régebben Apátfalva férfinépe elment, hogy fáradozásait majd áldás kísérje. Magyarkimlén az aratók miséjére a szerszámokat is elvitték, kint hagyták a tp. előtt, mert régebben mise után a plnos megáldotta. - ~ napján a hangonyiak este az úton szalmát gyújtanak, ez a Péter-Pál tüze. A gyerekek körültáncolják és rigmusolnak: Szent Pál, szent Péter, hasznos legyen az én tisztesfüvem. A tüzet át is ugorják. A szokás nyilvánvalóan a Szt Iván tüzének áttétele. Ezzel szemben Bócsa tanyavilágában az ünnepen nem szabad tüzet gyújtani. Nyilván a búzakereszteket akarták valamikor tűzvész ellen Péter és Pál oltalmába ajánlani. **

Radó II:1570. - Bálint I:504.