oratio fidelium, oratio universalis (lat.): a hívek közös könyörgése, egyetemes könyörgés, mellyel Isten népe az →igeliturgia végén általános papságát gyakorolva imádkozik. - Római Szt Kelemen p. (ur. 88-97) 96 k. ~ néven (mert a →katekumenok elbocsátása után imádkozták), Szt Jusztin 155: communes preces ('közös kérések') néven említi. A bizánci szert-ban mindvégig megmaradt mint evang. utáni →ekténia, válasza: Kyrie eleison ('Uram, irgalmazz')! A lat. szert-ban idővel elhagyták. - A II. Vat. Zsin. (1962-65) elrendelte, hogy a szentmisében „az evang. és a homília utáni ~ot helyre kell állítani, főként vasárnap és parancsolt ünnepeken, hogy a nép részvételével könyörögjenek a szt Egyházért, azokért, akik fölöttünk a közhatalmat gyakorolják, akik különböző szükségekben szenvednek, továbbá minden emberért és az egész világ üdvösségéért (vö. 1Tim 1,2)” (SC 53). A zsin. utáni →liturgikus reform az ~ot az egész esztendőre kidolgozta, 1969-: imádkozzuk. - Az ~ot a miséző pap vezeti be és zárja le. A lektor (v. ministráns) olvassa föl a 4-6 kérést, melyekre a hívők ált. a „kérünk téged, hallgass meg minket” szavakkal válaszolnak. A szentmisén kívül szentségek kiszolgáltatásakor és szentelményeknél imádkozzuk. 1967: az Orsz. Liturgikus Tanács 2 köt-ben adta ki, a legutóbbi időkben az olvasmányos kv-ek végéhez csatolják az ~ot. **

Radó I:133, 294. - ~. 1-2. köt. Bp., 1967-69. - Onasch 1981:120. - Missale Romanum 2002:34.