oltármosás (lat. lotio altarium): az →oltárok lemosása tiszta vízzel →oltárfosztás után nagycsütörtökön. - Eredetileg a kőpadló és oltárok takaritástermészetű lemosása volt, ami a →lábmosás szert-ának folytatásaként lit. jelentést kapott. A →gallikán liturgia ter-én a 7. sz: az oltárokat, a templom kőfalait és padozatát mosták le. Később borral és vízzel mosták meg az oltárt, annak emlékére, hogy Krisztus testét a kereszten vér és víz fürdette. A római Szt Péter-baz-ban a II. Vat. Zsin-ig (1962-65) szokás volt, hogy 1 bíb. és 6 knk. 7 kancsó borral és vízzel lemosta, szivaccsal megtörölte, majd vászon kendővel letakarta a főoltárt, közben a 21. zsoltárt imádkozták. A víz a Szűzanya könnyeit is jelentette. - Mo-on a szegedi prem. apácák számára írt Lányi-kódex (1519) örökítette meg az ~t: „a vecsernyét elvégezvén... azonnal meg kell az oltárokat mosni... és mikor mossák, minden oltár, mely szent nevére vagyon, az responsoriumát kell mondani. Versiculust, collectát nagy oltárra, és aki patrónus...” - Elnépiesedett maradványa, hogy Nyitranagykéren (Nyitra vm.) az asszonyok, lányok nagycsütörtök délután a Nyitra vizéből fölmosták a tp-ot.  **

Radó 1961:1192. - Bálint 1989:213.