Magyar Katolikus Lexikon > O > oktoéchosz


oktoéchosz (a gör. októ, 'nyolc' és échosz, 'hang' szavakból):

1. a bizánci szertartás hangrendszere. A kutatás eddigi eredményei arra mutatnak, hogy az arab makám- és a gör. nomosz-fogalommal párhuzamosan a szír és zsidó zene is már az 5. sz. előtt közismert dallamfordulatok alapján csoportosította énekeit; a szír hagyomány K-i párhuzamokhoz hasonlóan szimbolikus jelentést is tulajdonított az échoszoknak: az ~t 4 alaptulajdonság (hideg, meleg, nedves, száraz) kombinált megnyilvánulása szerint alkalmazta bizonyos ünnepek jellemző hangcsoportjaiként. Maga az ~ kifejezés először 500 k. János maiumai pp. egyhtört. munkájában szerepel: ott a 4. sz. Silvanus apát oktatja ki szerz-ét, hogy szívének megkeményedése az ~ dallamai miatt következett be (emlékszünk Pambo apát hasonló véleményére). Bizáncban a terminus már skála jelentést is nyert: 4 autentikus és 4 plagális (fő- és mellék-) hangsorhoz antik mintákból vették a neveket. - 2. Damaszkuszi Szt János (650 k.-750 k.) 8 vasárnapra szánt himnuszgyűjt-e: →nyolchangú énektár.  **

Rajeczky 1981:78.