Magyar Katolikus Lexikon > O > okság elve


okság elve: az egyik legjelentősebb lét-törvény, amely azt a metafizikai szükségszerűséget fejezi ki, hogy minden véges és esetleges létezőnek okra, egészen pontosan: az abszolút létre mint végső okra van szüksége, hogy létezhessék. - Történelmileg a mozgás-tétel jelenti az előzményét: „Minden, ami mozog, más által mozog” (Arisztotelész). Bár itt a mozgás (kinészisz, motus) nem egyszerűen helyváltoztatás, hanem bármely változás, aktualizálódás, ez a tétel mégis csak különleges esete az általánosabb ~nek, melyet először így fogalmaztak meg: „Az esetleges létezőnek szükségszerűen oka van”. Végül is minden véges létező esetleges, hiszen nem „maga a lét”, nem szükségszerűen létezik, előfordulhat, hogy van, de az is, hogy nincs, lényege közömbös a lét v. nemlét irányában, nem lét-alapja. Ha mégis megjelenik, ez valamilyen mélyebb lét-alapot, hatóokot föltételez. Az említett megfogalmazás nem analitikus ítélet, hiszen az esetleges fogalma nem tartalmazza (még implicite sem) az ok fogalmát. Tehát szintetikus ítélet, azonban érvénye nem a tapasztaláson alapszik (syntheticus a posteriori), hanem azt meghaladó lényegi belátáson (így syntheticus a priori). Ami a gondolkodás (és a lét) többi alapelveit illeti (azonosság és ellentmondás elve), azokból elemzés v. levezetés útján (analitikus-deduktív módon) nem eredeztethető, de szintetikus-reduktív módon visszavezethető azokra, ti. azt ki tudjuk mutatni, hogy az ~nek tagadása nyilvánvaló ellentmondáshoz vezet. Az esetleges nem lényege szerint irányul a létre, ha azonban ténylegesen létezik, pozitív módon irányul a létre. Ha ez nem valami más által történne, akkor az esetleges létezőről egyszerre lehetne elmondani: rá is irányul a létre, meg nem is, tehát egyszerre létezne meg nem létezne, ez pedig ellentmondás. Ha tehát a kontingens valami létezik, ez csak valamilyen más létező által történhet, amely ti. létre hívja, létbe emeli, magyarán: létrejöttének hatóoka van. Még ha nem is gondolja végig mindenki ezt a logikai sort, az ~t minden józan gondolkodó és gondolkodás föltételezi. A gondolkodás ui. mindent a lét látóhatárán belül szemlél, a priori szükségszerűséggel föltételezi, hogy a lét a legvégső, a föltétlen, a szükségszerű. A létezőben búvó részleges létnek csak azért van értéke, mert az abszolút létből részesedik, amely „maga a lét” (esse ipsum). Ezért a szellem szükségszerűen halad előre a véges-esetleges létezőktől azok alapjáig. Ha az még mindig kontingens lenne, úgy a szellem igényét nem elégítené ki. A kereső lélek csak akkor nyugszik meg, ha eljut a végső alapig, amely az összes véges létező „első oka”, egyúttal végső célja (a véges szellemnek is!), és így a véges létezőkről szerezhető tudásnak mindig végső előföltétele. - Az →istenbizonyítások lényegében ezen az elven alapszanak, az ~ képezi azok lényegi magvát, teljesíti ki értelmüket. Az →okság többi formái csupán részlegesen és analóg módon merítenek az ~ érvényéből. De még ezektől is külön kell választanunk a fizikai oksági törvényt, amely ok és hatás között kétoldalú kapcsolatot föltételez, épp ezért a szabad cselekvés rendjére nem alkalmazható, csak az anyagi-térbeli folyamatokra, s nem érvényesek minden esetleges létezőre metafiz. szükségszerűséggel. Cs.I.

LThK VI:98.