Magyar Katolikus Lexikon > O > Ottó, III.


Ottó, III., (980. júl.-Paterno, 1002. jan. 23.): német-római császár. - II. Ottó és Theophanu fia. Apja halálától (983) róm. (tkp. ném.) kir., 991-ig anyja, majd nagyanyja (Szt Adelheid, I. Ottó özvegye) gyámsága alatt. 995: nagykorú, 996: első itáliai hadjáratában unokatestvérét, Brunót V. Gergely néven p-vá emeltette, s vele cs-rá koronáztatta magát. 997: második itáliai hadjáratában legyőzte XVI. János ellenpápát. 999: egykori tanítóját, Gerbert de Aurillacot II. Szilveszter néven emeltette a p. trónra. Kettőjük ábrándja: a róm. világbirod. újjászervezése az áll. és az Egyh. teljes összeolvasztásával. A székhelyül kiválasztott Rómában ~ cs. palotát építtetett. Pol. okokból támogatta az Egyh. K-i misszióját (1000: gnieznói, 1001: esztergomi érsség alapítása). 1001: róm. fölkelés menekülésre késztette, Itáliában összeomlott a cs. uralom. K-en Lengyo. és Mo. megalakulása, Ny-on a Capetingek trónrajutása állta útját terjeszkedő törekvéseinek. Pol. kudarcai ellenére kora vallási és szellemi életének egyik mozgatója. Ba.J.

Meyers XVIII:14. - Fleckenstein 1980:192. - Engel-Holtz 1990:73.