Magyar Katolikus Lexikon > N > nehézlovasság


nehézlovasság: védő és támadó fegyverekkel fölszerelt, elsősorban közelharcra alkalmas lovasság. - Viszonylag nehéz fegyverzetű lovasság már az ókorban és a népvándorlás egyes népeinél is kimutatható (szarmaták, gótok), létezett Japánban, Kínában és különösen Perzsiában. A ~ teljes kifejlődése azonban Ny-Eu-ban történt, hol a lovagok ~a a 10. sz. derekától a 15. sz. végéig a csataterek döntő fegyverneme volt. E ~ erős, az egész testet beborító védőfegyverzetet (pikkelyes, láncszemes, majd kb. 1350/1400-tól lemezpáncélzatot, pajzsot, egyre zártabb sisakot) és igen hatékony támadó fegyverzetet használt. Fő fegyvere a hosszú lándzsa, mely hón alá fogva a lovagok rohamát ellenállhatatlanná tette, a 11. sz. 2. és a 12. sz. 1. felében terjedt el. Egyéb fegyverei: a kétélű, egyenes, idővel egyre nehezebb kard, tőr, csatabárd, buzogány. A Ny-eu. ~ fölénye a gyalogság átszervezésével (angolok, csehek és különösen svájciak), majd a lőpor elterjedése után megszűnt. Az újkorban a gyalogság a fő fegyvernem, de a lovasság mint kisegítő fegyvernem a II. vh-ig megmaradt, ezen belül az I. vh-ig volt ~ is, mely mell- és hátvértet, valamint acélsisakot viselt. Mo-on a ~ az államalapítás során és később bevándorló ném., ol. és fr. lovagok útján terjedt el, ezek nehézfegyverzetét - annak hatékonyságát fölismerve - a m. urak, majd a tehetősebb köznemesek is átvették. A kk. m. seregekben gazd. és hagyományos okokból a ~ sohasem vált annyira túlnyomóvá, mint a Lajtán túl, de hazánkban is a ~ volt a döntő, legfontosabb fegyvernem 1526-ig, ezután gyorsabban vált jelentéktelenné, mint Eu. más országaiban. B.A.

Századok 1942:272. (Mályusz Elemér: A m. köznemesség kialakulása) - Hadtört. Közlem. 1962:119. (Borosy András: A 11-14. sz. m. lovasságról) - Mo. hadtört. I. - Kristó 1986. - 1988.