Magyar Katolikus Lexikon > N > Németország művészete


Németország művészete: 1. Építészet. A róm. építészet legjelentősebb emlékei a germán prov-k egykori főv-ában, Trierben maradtak fenn (Porta Nigra, a szegyh. egyes részei). A karoling kor műv. virágkorának reprezentáns emléke az itáliai, bizánci és talán frank udvari előképeket követő aacheni palotakpna (795-802). A centrális elrendezésű, kétszintes építményt fedett folyosó kötötte össze a cs. palotával. Az aacheni épületegyüttes szolgálhatott mintaképül a későbbi cs. palotáknak (Ingelheim, Goslar). A palotakpna építészeti típusa jelenik meg a würzburgi vár kpnáján és a fuldai temetőkpnán is. E típus redukált változatának tekinthetők a prágai, krakkói és esztergomi kora kk. rotundák is. A karoling építészet másik jellegzetes épülettípusát a róm. baz-kra emlékeztető, kereszthajós, bazilikális rendszerű tp-ok képviselik (Fulda, Steinbach). A karoling kori baz-k újítása a tp. Ny-i végének apszissá formálása és a homlokzat tornyokkal ellátott, hangsúlyos előépítménnyel (Westwerk) való bővítése. A karoling uralkodókat követő szász, majd száli-frank dinasztiák idején e továbbra is nagyon erős tradíció mellett egyre jelentékenyebbé vált a lombard építőműv. hatása. A lizénás faltagolás és az ívsoros párkányok alkalmazása jelzi É-Itália építészeti befolyását. A 10. sz. második és a 11. sz. első felének legjelentősebb alkotásai: Gernrode, St. Cyriakus; Magdeburg, első szegyh.; Köln, St. Pantaleon; Mainz, a szegyh. első időszaka; Speyer, a szegyh. első periódusa; Pederborn, szegyh.; Hildesheim, Szt Mihály-tp. Megjelennek a keresztboltozattal fedett altp-ok (Hildesheim), előcsarnokok (Limburg) és mellékhajók (Speyer). Az Ottó-kori tp-oknál egyszerűbb épülettípust hozott létre a hirsaui közvetítéssel elterjedő clunyi reformmozg.

Ezekből a szerz. tp-okból hiányoznak a kripták, karzatok, és az épületdekoráció is puritánabb lett (Hirsau, Paulinzella, Breitenau, Gengerbach, Alpirsbach). No. románkori építészetében fordulópontot jelent a IV. Henrik cs. (ur. 1056-1106) által alapított speyeri szegyh. fölépítése boltozott főhajóval a 11/12. sz. fordulóján. A speyerihez hasonlóan keresztboltozatok fedik a mainzi szegyh. és a Maria Laach-i apátsági tp. főhajóját is. A 12. sz. közepe után a továbbélő lombard hagyományok mellett fr. hatásra jelent meg a bordás keresztboltozat (Schwarzrheindorf; Köln, Apostolok-tp., St. Gereon; Worms stb.). A fr., burgundi építészeti formák fő közvetítője a ciszt. r. volt (Maulbronn, Ebersbach stb.). A 13. sz. elején épülő nagy szegyh-akon a helyi román stílushagyomány fr. kora gótikus elemekkel ötvöződik (Naumburg, Magdeburg, Bamberg). Az első tisztán gótikus építészeti egység a magdeburgi szegyh. kpna-koszorús sztélye. A 13. sz. elejének kiemelkedő világi építészeti alkotása a wartburgi vár árkádsoros palotaépülete. A gótikus építészet térhódításának további állomásai a marburgi Szt Erzsébet-tp. (1235 u.), a strassburgi szegyh. hajója és a kölni dóm (1248 u.). Az É-ném. városok első jellegzetes, téglából épült gótikus tp-a a lübecki Mária-tp. A 13. sz. 2. felétől az építkezések kezdeményezésében egyre nagyobb szerep jut a városok polgárainak. A 14. sz: sorra épülnek a városok központjában a szegyh-ak méreteivel vetekedő plébtp-ok. 1377-től az ulmi Münster Ny-i homlokzata fölött a klasszikus gótikus hagyományoktól eltérően egyetlen óriási torony emelkedik. Építésében részt vett a Strassburgban is tevékenykedő Ulrich von Ensingen (1350 k.-1419). A városi tp-építészettel áll összefüggésben a csarnoktp-ok elterjedése és e tértípus tökéletesítése (Schwabisch-Gmünd, Landshut). A reneszánsz építészet első ném. emléke 1508-18: az augsburgi Fugger-kpna. A 16. sz: az itáliai mintaképek egyre erősebb hatása érvényesül a D-ném. ter-eken. 1583-97: a müncheni Szt Mihály-tp. a róm. Il Gesù típusát követi. A harmincéves háború (1618-48) után az ol. barokk építészeti elvei még szélesebb körben terjedtek el. A virágzó barokk építészet jelentős no-i mesterei: A. Barelli (1627-?), E. Zuccali (1642 k.-1724) és Dientzenhofer (†1726). A 18. sz. nagyszabású épületei, D. Zimmermann (1685-1766) wiesi tp-a, J. M. Fischer (1691 k.-1766) Rott am Inn-i tp-a és B. Neumann (1687-1753) frankföldi munkái már a rokokó ízlés befolyása alatt állnak. A fr. rokokó meghonosítója Cuvilliés (1695-1768) és G. W. von Knobelsdorff (1699-1753) volt. A klasszicizmus építészei, pl. C. G. Langhaus (1732-1808) v. K. F. Schinker (1781-1841) főként a városépítészetben és középületek emelésében alkottak maradandót. Hasonlóképp a polg. építészet fejlődése határozta meg a neoreneszánsz (pl. G. Semper, 1803-79), a szecesszió és a modern funkcionalista építészet (W. Gropius, L. Mies von der Rohe) törekvéseit. - 2. Festészet. A korai kk. festészeti központjai az uralkodói és egyh. központokhoz kötődnek. Legjelentősebb az aacheni palota miniatúrafestő műhelye és a trieri miniátor műhely. A 10-11. sz. fest-ének kiemelkedő emlékei a cs-ok számára készült evangeliáriumok díszítései. A monumentális fest. korai emlékei nagyrészt elpusztultak (pl. az aacheni palotakpna mozaikjai). A kor épületdíszítő fest-ének kevés fennmaradt dokumentuma közé tartozik a reichenau-oberzelli apátsági tp. freskódísze (980 k.). A román korból nagy számban maradtak fenn falképek (Prüfening, Schwarzrheindorf, Köln), hímzett faliszőnyegek (Halberstadt, Quedlinburg) és üvegfestmények (Augsburg). A fr. eredetű gótikus stílus-hatás Elzászon és a Rajna-vidéken keresztül terjedt el No-ban. A klasszikus gótika erős befolyása alatt áll a 14. sz. 1. felének ném. táblaképfest-e (Hofgeismar, Köln). Az első név szerint is ismert jelentős festő Bertram mester Hamburgban a 14/15. sz. fordulóján. A 14. sz. végétől az 1430-as évekig tartott az ún. internacionális gótika fénykora.

Legjelentősebb mesterei: Conrad von Soest és Francke mester. A svábföldi Hans Multscher (1400 k.-1467) festményei a →lágy stílus hagyományaival szakító, a nyerseség és a rút részletek iránt érzékennyé vált késő gótikus ízlést tükrözik (a wurzachi oltár táblái). A 15. sz. 2. felének ném. fest-ére jelentékeny hatással volt a németalföldi műv. (D. Baegert, M. Schongauer). Schongauer mellett a kor másik népszerű rézmetszője E. S. monogramista volt. A 15. sz. végén és a 16. sz. elején számos ném. festőnél mutatható ki az itáliai reneszánsz ornamentális elemeinek és kompozíciós mintaképeinek hatása. Svábföldön B. Zeitblom (1455/60-1518/22), Augsburgban H. Holbein (1460 k.-1524), Nürnbergben M. Wolgemut (1434-1519) és tanítványa, A. Dürer (1471-1528) művészete vált irányadóvá. Dürer két itáliai utazása alkalmával szerzett tapasztalatainak nagy szerepe volt a 16. sz. ném. fest. olaszos vonásainak kialakításában. A 16. sz. elejének jellegzetes D-ném. fest. irányzata az ún. dunai iskola műv-e (A. Altdorfer, W. Huber). A késő gótikus szárnyasoltár-műv. utolsó csúcspontja M. Grünewald (1470/83-1529 k.) isenheimi oltára. A 16. sz. folyamán részben a világi műfajok előretörése, részben a reformáció új műv-értékelése miatt az egyh. fest. veszített korábbi jelentőségéből. A 17-18. sz. monumentális tp. festmények D-No-ban, főként ol. ösztönzésre készültek. A kor kiemelkedő mesterei H. G. Asam (1649 k.-1711), C. D. Asam (1686-1739), J. B. Zimmermann (1680-1758). A →nazarénus festők 19. sz. 1. felében kibontakozó iskolája a kk. műv-et, elsősorban a 14-15. sz. itáliai fest-et tekintette követendő mintának. Tagjai az egyházias tematika és a formavilág naivitása által kívántak szembehelyezkedni a korszak uralkodó szellemi áramlataival. Az 1868: alakult bencés →beuroni művészi iskola a modern műv. perifériájára szorult ill. tartalmát vesztett egyh. műv-et kívánta ismét föléleszteni. - 3. Szobrászat. A karoling kor és az Ottók korának szobrászatáról elefántcsontfaragványok és néhány szobor alapján alkothatunk képet. A legkorábbiak közé tartozik Nagy Károly állítólagos lovasszobra (Párizs, Louvre), 970 k. a kölni Gero-kereszt és 1000 k. az esseni Madonna. A kk. bronzszobrászat első nagyszabású emlékei a hildesheimi és az augsburgi dóm 11. sz. bronzkapuja és 1080 u. Sváb Rudolf merseburgi síremléke. A bronzöntés a ném. szobrászat kedvelt technikája maradt a későbbi korokban is. Ennek 12. sz. emlékeit Magdeburgból és Braunschweigből ismerjük. Gyakori szobrászati anyag volt a 12. sz: a stukkó is (Gernrode, Quedlinburg, Erfurt). A bambergi és a naumburgi szegyh. 1230 u. készült szobrai a klasszikus gótikus szobrászati stílus no-i jelenlétét tanúsítják. A kölni és freiburgi szegyh. szobordísze a 13. sz. végi és 14. sz. szobrászat kiemelkedő teljesítménye. A 14. sz. végétől népszerű ún. →lágy stílus jellegzetes alkotásai a →szép Madonnák. A 15. sz. szárnyasoltár-műv. úttörő egyénisége a festőként is működő H. Multscher volt, aki ulmi és sterzingi oltárán a németalföldi műv. eredményeit közvetítette Közép-Eu. irányába. Ulmban tevékenykedett J. Syrlin (1425 k.-1491) is. Strassburgban, később III. Frigyes udvarában dolg. a Németalföldről származó Nicolaus Gerhaert. A 15. sz. végén és a 16. sz. elején a legnagyobb szobrászi feladatokat még mindig a késő gótikus szárnyasoltárok jelentették. A kor kiemelkedő mesterei: Augsburgban G. Erhart, Münchenben E. Grasser, Nürnbergben V. Stoss, Würzburgban T. Riemenschneider, a Hanza-városokban B. Notke. Id. P. Vischer (1460 k.-1529) késői műveiben az itáliai reneszánsz műv. fölfogásához közeledett. Fiai, ifj. Peter (1487-1528) és Hermann (1486-1517) É-ol. orientációjú munkái a műhely hagyományainak szellemében készültek. A 16. sz. 2. felétől németalföldi származású szobrászok is részt vettek a manierizmus no-i meghonosításában (H. Gerhard, 1550 k.-1620; A. de Vries, 1560 k.-1626). A barokk kor kiemelkedő ném. szobrászai A. Faistenberger (1647-1736), B. Permoser (1651-1732) és A. Schlüter (1660 k.-1714). A 18. sz. 2. felében működő J. B. Straub (1704-84) oldottabb, könnyedebb szobraira már a rokokó stílus jellemző. A 18. sz. végén, nem utolsósorban Winckelmann műv. elveinek hatására, a ném. szobrászok nagy része az antik szépségeszmény felé fordult. A berlini klasszicista műv. legjelentősebb szobrásza J. G. Schadow (1764-1850, a Brandenburgi kapu szobordísze). A 19. sz. romantikus, naturalista és historikus szobrászati stílusirányzatok fő németföldi központja München és Berlin. A 20. sz: igen jelentős expresszionista törekvésekkel (E. Barlach, 1870-1938; W. Lehmbruck, 1881-1919) egyidejűleg a szobrászatban is megjelentek az absztrakt kifejezési módok. T.I.

Dehio, G.: Geschichte der deutschen Kunst. Vol. 1. Berlin, 1930-34. - Hempel, Eberhard: Geschichte der deutschen Baukunst. München, 1956. - Kohlhausen, H.: Geschichte des deutschen Kunsthandwerks. München, 1955.