Magyar Katolikus Lexikon > M > milánói ediktum


milánói ediktum (lat. edictum mediolanense), milánói rendelet: a hagyomány szerint Nagy Konstantin (ur. 306-337) és Licinius társcsászárok (ur. 311-323) Milánóban 313. II: kibocsátott türelmi rendelete a keresztények javára. - A modern kutatók szerint a ~ így nem köthető dátumhoz, s valójában Licinius nikomédiai leirata. Konstantin és Licinius 313. II: Milánóban találkozott, hogy megünnepeljék Licinius és Konstantin húgának házasságkötését. Ekkor állapodtak meg a keresztényekkel kapcsolatos pol-jukról. Ezután Konstantin rendeleteket küldött a tart. kormányzóknak az egyházakra vonatkozóan; Licinius pedig, miután legyőzte Maximinust, 313. VI. 13: Nikomédiába történt bevonulásakor kifüggesztette a ker-ekkel kapcsolatos határozatokat, az általunk ~ként ismert okmányt, mely cs. döntéseket és intézkedéseket közöl (magyarázatokkal) egy tart. kormányzóval. - A ~ szövege:

„Mivel már régóta fontolgatjuk, hogy a vallás szabadságát nem szabad elutasítani, hanem minden egyes ember értelmének és akaratának meg kell adni azt a jogot, hogy saját döntése szerint foglalkozzon az isteni dolgokkal, már korábban arra buzdítottuk a keresztényeket, hogy saját szektájuk és vallásuk hitét őrizzék. De mivel ugyanabból a leiratból, amelyben ilyen engedményt kaptak ezek a keresztények, világosan kitűnt, hogy sok és különféle feltétel is járul ehhez, talán ezek nemsokára eltávolítottak egyeseket attól, hogy ezt megtartsák. - Amikor én, Constantinus Augustus, és én, Licinius Augustus, kedvező előjelektől kísérve Mediolanumba érkeztünk és mindent fontolóra vettünk, ami a köz hasznára és javára szolgál, a többi dolog közt, melyekről úgy tűnt, hogy mindenkinek hasznára válnak, úgy döntöttünk, hogy mindenekelőtt és elsősorban olyan rendeleteket bocsátunk ki, amik biztosítják az istenség iránti tiszteletet és imádást, azaz hogy megadjuk a keresztényeknek és mindenkinek azt a szabad választást, hogy azt a vallást kövesse, amelyiket akarja, úgyhogy bármelyik istenség vagy mennyei hatalom jóakarattal lehessen irántunk és mindenki iránt, aki hatalmunk alatt él. Ezt a döntést üdvös és teljesen helyes megfontolás alapján hoztuk, nehogy valakitől egyáltalán megtagadjuk azt a jogot, hogy a keresztények szabályát vagy vallását kövesse és válassza, és mindenkinek joga legyen hozzá, hogy amellett a vallás mellett döntsön, amiről úgy véli, hogy megfelel neki, hogy az istenség mindenben megadja nekünk a szokásos gondviselését és jóindulatát. Következésképp úgy tetszett nekünk, hogy kibocsássuk ezt a leiratot, hogy miután teljesen eltöröltük azokat a feltételeket, melyeket a keresztényekkel kapcsolatban korábban Méltóságodnak küldött leveleink tartalmaztak, megszűnjön mindaz, amiről kiderült, hogy teljesen a fordítottja szelídségünknek és ellentétes azzal, és most mindegyikük, aki úgy döntött, hogy a keresztények vallását tartja meg, szabadon és egyszerűen, minden zavar nélkül tarthassa azt. - Elhatároztuk, hogy ezeket az intézkedéseket teljesen tudtára adjuk Méltóságodnak, hogy tudjad: szabad és akadálytalan jogot adtunk ugyanezeknek a keresztényeknek ahhoz, hogy saját vallásukkal foglalkozzanak. - Mivel Méltóságod látja, hogy korlátlanul megadtuk nekik ezt a szabadságot, azt is megérti, hogy másoknak is megadtuk, akik saját parancsaikat és vallásukat akarják követni, amiről, világos, hogy illik a mi időnk nyugalmához, hogy mindenkinek joga legyen azt az istenséget követni és azt a vallást gyakorolni, amelyiket csak akarja. Ezt azért döntöttük el, nehogy olyan színben tűnjünk fel, hogy valakit is megcsorbítunk bármilyen szertartásában vagy vallásában. - A továbbiakban pedig úgy döntöttünk a keresztények felől, hogy azokat a helyeiket, ahová korábban össze szoktak gyülekezni, és amikről a korábban Méltóságodnak küldött levélben az elmúlt időben más szabályt szögeztünk le, ha egyesek az államkincstárunktól vagy valaki mástól megvásárolták volna, azokat fizetség és mindenféle kártérítés követelése nélkül, minden hanyagságot és kétértelműséget félretéve adják vissza ugyanazoknak a keresztényeknek, és ha egyesek ajándékba kapták ezeket a helyeket, a lehető leggyorsabban adják vissza ugyanazoknak a keresztényeknek. Így aztán ha azok, akik vagy vásárolták ezeket a helyeket, vagy ajándékba kapták, valamit kérni akarnak jóakaratunktól, forduljanak a helybeli elöljáróság bíróságához, hogy róluk is gondoskodjon bőkezűségünk. Mindezeket a javakat a te gondoskodásod által kell haladéktalanul és egészében a keresztények testületének visszajuttatni. - És mivel ugyanazoknak a keresztényeknek nemcsak azok a helyek voltak birtokukban, ahol össze szoktak gyülekezni, hanem más helyek tulajdonosaiként is ismeretesek, melyek nem egyenként voltak az övék, hanem testületileg, vagyis a keresztények testületéé voltak, parancsold meg, hogy mindezeket annak a törvénynek az alapján, melyről az előbb beszéltünk, minden tiltakozás nélkül, teljesen adják vissza a keresztényeknek, vagyis testületüknek és mindegyik gyülekezetüknek. Természetesen érvényes az előbbi megjegyzés, hogy azok, akik ezeket a helyeket térítés nélkül visszaadják, amint mondtuk, jóakaratunktól reméljék kárpótlásukat. - Mindezek folyamán a legbuzgóbban kell eljárnod a keresztények említett testületével szemben, hogy amit megparancsoltunk, a leggyorsabban végre legyen hajtva, és hogy ebben is gondoskodjon jóakaratunk a közös és általános nyugalomról. - Ennek a rendelkezésnek a következtében, mint már az előbb is mondtuk, az irántunk megnyilvánuló isteni gondoskodás, melyet már sok dologban megtapasztaltunk, minden időben szilárdan megmarad. - Hogy pedig eme törvényhozásunknak és nagylelkűségünknek döntését mindenki tudomásul vehesse, illik, hogy azt, amit írtunk, a te parancsodra mindenütt kifüggesszék és mindenki tudomására hozzák, hogy senki előtt se maradhasson elrejtve a törvény, ami eme nagylelkűségünkből fakadt.” (Lactantius: De mortibus persecutorum, 48; Euszébiosz: Hist. Eccl. X,5,2-3; m-ul: Vanyó IV:425. Baán István ford. ). -

A ~ következményeként a bebörtönzött keresztények kiszabadultak, a száműzöttek visszatértek otthonaikba, az elkobzott javak visszamentek előző gazdájuk tulajdonába, akkor is, ha nem magánszemély, hanem a közösség-helyi egyház volt az eredeti tulajdonos (tp-épületek, temetők, termőföld). **

EC IV:718. - Török I:56.