Magyar Katolikus Lexikon > M > miklósolás


miklósolás, Láncos Miklós: népszokás Szt Miklós püspök napjának (dec. 6.) előestéjén. - A középkorban a kolostori, pléb. diákság →rekordációjából született Normandiában és ném. nyelvterületen. Hazánkban is népszerű lett, főként a Ny-i és É-i nyelvhatáron, a töröktől nem bolygatott vidékeken (ez is bizonyítja kk. eredetét és az összefüggő eu. hagyományhoz való tartozását). - A ~ Szt Miklós és a gyermekek szoros kapcsolatára épült. Legendája szerint Miklós nagyon szerette a gyermekeket, több csodát tett értük. Az ünnep előestéjén betér azokba a házakba, ahol gyermekek vannak: vizsgáztatja, megimádkoztatja, majd tudásuk és viselkedésük szerint megjutalmazza v. virgáccsal megfenyíti őket. Eredetileg mindez a közelgő karácsonyra készített elő. Idővel azonban mindinkább a játék és a tréfálkozás irányában módosult. Eszerint Miklós a fenyítést a kíséretében lévő ördögre (krampusz) bízta, aki fölött élete során is hatalma volt: számtalanszor megszégyenítette, távozásra kényszerítette, láncra verte. A játékban az álarcos v. kormos képű, szarvakat viselő krampusz a gyermekeket ijesztgeti, el akarja ragadni, de Miklós megszégyeníti, sokszor itt is láncra veri. Innen a játék dunántúli Láncos Miklós elnevezése. A 19. sz. végére túlsúlyba kerültek a zajos, játékos elemek. Csepregen pl. a 19/20. sz. fordulója előtt a fiatalok házról-házra jártak Miklós napján ijeszteni: hosszú láncaikat csörgették, meg is verték vele a járókelőket; ilyenkor a házból sem mentek ki szívesen. Ezzel a ~ból kiszorult a karácsonyra való lelki készülődés, s a gonoszűző jelleg lett hangsúlyosabb. Vép (Vas m.) hagyománya szerint a Láncos Miklós álarcban, kezében láncot zörgetve, különös kedvvel megy oda, ahol tollfosztó van. Ijesztgeti a lányokat, gyerekeket, olykor fához v. kútágashoz köti őket. Ajándékot nem szokott kapni, néhol meg is kergetik. Miklós előestéjén a csornai legények, olykor lányok is, láncot kötöttek a derekukra. Arcukat bekormozták v. álarccal födték el. Köszönteni mentek, imádkoztak is, amiért ajándék járt. Szil (Sopron vm.) faluban is emlékeztek Láncos Miklós alakjára, aki a gyermekeket megimádkoztatta. Tréfás katekizálás élt a vasi Bozzaiban is. Ipolyszécsénkén Miklós előestéjén, de már egy-két nappal előtte is a legények sorra járták a fonóházakat. - Felsőszemeréd m. faluban eseménysorozat alakult a ~ köré: 5 legény öltözködött fel pp-nek, angyalnak, ördögnek, halálnak, koldusnak, s a többi legények kíséretében mentek fonóról fonóra. Először a pp. (Miklós) lépett be, s imádkoztatni kezdte a menyecskéket, akik tréfás szövegeket rebegtek. Miklós erre megharagudott és csöngetett. A belépő halál fakardjával úgy tett, mintha az asszonyt lenyakazta volna. Közben az ördög is besündörgött, és a menyecskét láncra verve fölkapta, kivitte a konyhába, ahol a legények ölelgetni kezdték. Az angyal azonban megkönyörült rajta és visszavitte a szobába, ahol jól megtáncoltatta. Végül a koldus alamizsnát kért tőle. Ezt a játékot valamennyi jelenlevő menyecskével, lánnyal végigjátszották. Megtörtént, hogy egy-egy markosabb asszony elkapta az ördögöt, és ő táncoltatta meg. A játékot ismerte Ipolyszög, Palást fiatalsága is. -

A hagyományos ~t a szomszédos szlovákság is ismeri. A Kis-Kárpátok vidékén Miklós estéjén álruhába bújik a fiatalság, és csengettyűszóval v. pléhedény oldalát verve, korbáccsal a kezében állít be: „Gyermekek, én vagyok a várvavárt Miklós. A rossz gyerekeket megverem. Ha azonban a Miatyánkot szépen imádkozzátok, adok nektek diót, cukrot, kalácsot.” Az imádkozóknak azután ad valami ajándékot. Akik nem akarnak imádkozni, azokat meglegyinti a korbáccsal. - Budaörs és Pilisborosjenő svábsága magával hozott hagyományt őrizgetett: a gyermekek esti imádságukat megtoldották egy Miatyánkkal, hogy Miklós ne feledkezzék meg róluk, és szófogadásukért, buzgalmukért majd ajándékozza meg őket. Édesapjuk az elvégzett külön imádságok számát Betholzként emlegetett fadarabra véste rá. A hagyománynak gazdag osztrák, D-ném., svájci és elzászi ném., továbbá rajnai párhuzamai vannak. - A ~ a 20. sz. elejére már esti utcai korbácsolássá fajult, melyhez olykor „életvessző” (áldás) jelentés is társult; 1950 u. a Télapó lépett a helyébe, mint a fogyasztói társad. egyik jelképe, a vásárlás (üres ajándékozás) ösztönzője. **

Bálint 1998. II:29.