Magyar Katolikus Lexikon > M > megszállottság


megszállottság: természetfölötti vagy megmagyarázhatatlan erők hatása alatti állapot, mely korlátozza felelősségét és a lélektani funkciók ellenőrzését. - A ~ban valamilyen isten- és emberellenes lény veszi birtokába az ember lelki képességeit. - Az ilyen állapotot gyakran kihasználják varázslásra és egyéb mutatványokra. Magát a →megszállottat is úgy tekintik néha, mint varázslót, sámánt. Csaknem minden primitív kultúrkörben beszélnek az emberi testbe behatoló és ott betegséget, lelki-testi zavart okozó démonokról, szellemi lényekről. Különféle szert-okkal, böjttel, ráolvasással védekeznek ellenük. Főleg lelki gátlás, hallucináció, dühöngő kitörés és tudathasadás számít ~nak. A magyarázat összefügg azzal, hogy mi az adott kultúrkörben a rossz értelmezése, ill. hogy azt hogyan hozzák kapcsolatba az emberfölötti hatalmakkal. Ugyanakkor a rosszról való elképzelést is befolyásolják az ilyen jelenségek. - Az ÓSz csak Saul kir. lelki állapotát vezeti vissza a „gonosz lélek” hatására (1Sám 16,14). A későbbi zsidóságban megvan a hiedelem, hogy a démoni erők hatnak az emberre, s ezért alkalmazzák az →ördögűzést (Mt 12,27; ApCsel 19,13-26). Az evang-ok beszélnek Jézus gyógyításairól, s közben a ~ról is (Mk 1,23; 5,1-20; 9,14 stb.). A tanítványok is megkapják az ördögűzés hatalmát (Mk 6,13; Lk 10,17; Mt 7,22). Egyes helyek külön említik a betegséget és a ~ot (Mt 4,24; Mk 1,34; 3,10; 6,13; Lk 7,21). Vakság, süketség, némaság lehet a ~ következménye (Mt 9,32; 12,22). Egyes esetekben sok démon tartja megszállva az embert (Mk 5,9; Lk 8,2) és ezek védekeznek a kiűzés ellen (Mk 1,34). - A jelenség magyarázatánál tekintetbe kell venni, hogy az evang-ok saját koruk nyelvén írták le a betegségeket, az eseményeket, de amellett teol. megvilágítást adnak. A racionalista mítosztalanító irányzat egyszerűen a régi mitikus gondolkodásmód tükröződését látta bennük. A mítoszban a term. erői szellemi lényekké válnak. A kat. szentírás-magyarázat kérdése az, hogy itt valóban a gonosz lélek befolyásával állunk-e szemben, v. csak azzal a népies hiedelemmel és kifejezésmóddal, mely még nem ismerte a betegségek okait, s azért azokat ártó démonoknak tulajdonította? Jézus egyszerűen átvette ezt a nyelvet, v. elismerte a ~ot is? Az biztos, hogy az evang-ok nem a betegségek term-éről és nem a démoni erőkről akarnak kinyilatkoztatást adni, hanem Jézust úgy mutatják be, mint aki →Isten országa keretében gyógyulást tud adni minden ellen, ami az üdvösséget veszélyeztetné. Ő hatalmasabb, mint a kozmikus erők, és megjelenésével megtört a gonoszság hatalma (Mk 3,27; Lk 11,20). Azt az elképzelést nem lehet bizonyítani, hogy Jézus eljövetelével a gonosz lélek veszélyeztetve érezte hatalmát és utolsó erőfeszítést tett befolyásának biztosítására, s ezért van olyan sok ~ról szó az evang-okban. Jézus kilétét csak a hitben lehetett fölismerni, a hit pedig az Atya kegyelmi ajándéka (Mt 16,19), tehát a gonosz lelkeknek nem tulajdoníthatunk ilyen hitbeli fölismerést. Ők legföljebb a megtörtént eseményekből következtethettek a megváltásra. Az sem tűnik ki az evang-ból, hogy Jézus kimondottan és tudatosan harcban állt volna a gonosz lelkekkel. Ő egyszerűen tudja, hogy hatalma van a rossz minden formája fölött, s tetteivel ezt ki is mutatja. Végül az evang-ok arra sem törekedtek, hogy közelebbről megkülönböztessék a betegséget és a ~ot. Feltűnő az is, hogy a szinoptikusok a maguk népies előadásával még többször hivatkoznak a megszállottak gyógyítására, viszont Jn a maga teol. nyelvezetében ezt már nem teszi. Emlegeti a Sátánt, mint a hazugság atyját és mint a gyűlölet sugalmazóját (Jn 8,44), de ott az ellenfelek inkább magát Jézust mondják megszállottnak (8,52). Vagyis itt már a ~nak inkább erkölcsi értelme van, míg a szinoptikusoknál betegség. Elvileg tehát azt mondhatjuk, hogy a bukott angyalok létét és valamilyen befolyását nem lehet kétségbe vonni, ha nem is tartjuk dogmának (D 155, 958), de minden ilyen hatalom alá van vetve Isten uralmának és az ember szabad akaratát sem tudja közvetlenül befolyásolni (D 1261, 1923).

A világban található rossz mindig titokzatos, és az emberek hajlamosak voltak megszemélyesíteni annak hordozóját. Krisztus tanítása alapján a gonosz lelkek Isten országának ellenségei, és erőfeszítésük arra irányul, hogy a term-es rendet is a kegyelemmel ellenkező irányba állítsák be. Itt van a lehetősége annak, hogy adott esetben talán a betegséget is fölhasználják kísértő hatalmuk kifejezésére. Az egyénen keresztül a közösségre is hatással lehetnek. A lehetőség azonban még nem valóság, ezért az Egyh. mindig óvatos volt a konkrét esetek megítélésében. Az ősegyh-ban megmaradt az ördögűzés, de az mindig magába foglalta a betegekkel való törődést. A 15. sz-tól az Egyh. már jogi előírásokkal vette körül a szert-t: a pp-től kellett engedélyt kérni rá, amit csak komoly kivizsgálás után adtak meg, s csak pap gyakorolhatta. Az újkorban, amikor a betegségek okait jobban fölismerték és a parapszichologikus eseteket is tanulmányozták, még óvatosabb lett az egyh. gyakorlat. Ma a lélektan és az orvostud. haladásával még gondosabb vizsgálatot lehet tartani, s az egyh. gyakorlatban nagyon ritkán fordul elő. G.F.

LThK II:295. - BL:1203.