Magyar Katolikus Lexikon > M > magántársulás


magántársulás (lat. consotiationes privatae): jogilag szervezett közösség, melynek tagjai önként és tartósan magánegyezséggel csatlakoznak egymáshoz egy meghatározott cél szolgálatára. - Egyh. célú ~t a hívők szabad kezdeményezéssel alapíthatnak (298.k. 1.§; 299.k. 1.§). Az alapításhoz nem szükséges hatósági intézkedés. A hivatalos egyh. tudomásulvételhez a szabályzat hatósági fölülvizsgálata szükséges. Jogi személyiséget a ~ csak a 312.k. szerinti hatóság kifejezett határozatával nyerhet. - Noha e társulások működése a hívők autonómiáját fejezi ki, az egyh. hatóság felügyeletének ezek is alá vannak rendelve a 305.k. szerint, sőt a felügyeletre illetékes hatóság kormányzati jogkört is gyakorol fölöttük. Gondoskodnia kell arról is, hogy a társulás apostoli tevékenysége a közjóra irányuljon, és az erők szét ne forgácsolódjanak. Ám ez utóbbi gondoskodás során a hatóságnak tekintettel kell lennie a ~ autonómiájára (323.k.). A ~ javait a szabályzat szerint szabadon kezelik. Az illetékes egyh. hatóság csak arra felügyel, hogy e javakat tényleg a ~ céljára fordítsák (325.k. 1.§). A hatóság felé évi számadási kötelezettséget a CIC nem ír elő. A kegyes célú adományok v. hagyatékok tekintetében a ~ is a →helyi ordinárius fennhatósága alá tartozik az 1301.k. szerint. Egyébként a jogi személyiséggel nem rendelkező ~nak saját tulajdona nincs is, bár a tagok közösen vállalhatnak kötelezettségeket, lehetnek tulajdonostársak v. birtokostársak, s mint ilyenek állíthatnak közös képviselőt is (310.k.). - A ~ vezetőjét és többi tisztségviselőjét szabadon jelöli ki a szabályzat szerint. Lelkészt szintén nem az egyh. hatóságtól kapnak. Ha kívánják, hogy külön lelkészük legyen, szabadon felkérhetnek egy papot az illető egyhm-ben törvényesen működők közül, ám a kiválasztott papnak megerősítésre van szüksége a helyi ordináriustól (324.k.). E.P.

Erdő 1991:208.