Magyar Katolikus Lexikon > M > mézeskalács


mézeskalács: a →figurális sütemény művészi formája. - Legegyszerűbb formája emberi alakra emlékeztet (vsz. →ételáldozat kései maradványa), innen a neve: báb, mézesbáb, Erdélyben tordai pogácsa. Hasonlóképpen ősi forma a főként kézdivásárhelyi kerek, lapos, rozslisztből készült székelypogácsa s az ún. debreceni, amely a bodagra, hamuban sült pogácsára, bujdosóban sütött lepényalakú kenyérre emlékeztet. Lehetséges, hogy az ősi alakú, lapos sütemények díszítményének egy része korábbi tulajdonjegyből, ókori eredetű (sok helyen, Balkánon, É-Afrikában) ősibb alakban él. - A pécsváradi monostor alapító levelében (1015) már szerepelnek ~osok (pistardus). A 12. sz: már Brassóban, Kolozsváron, Tordán élénk mézes-bábos ipar volt. Az 1382. évi besztercebányai számadási könyvekben is több ~os szerepel. A ~os (→bábsütő) művészete igazában fafaragóművészet. Az a negatív vésetű forrna, melyben a ~ megkapta domború (relief) alakját, fából, rendszerint körtefából készült, kivésése hozzátartozott a mesterségbeli tudáshoz. Reliefje 2, ritkán 3 síkból áll: az alapsík a külső formát, körvonalat adja; a díszítmény síkja és a díszítményen lévő aprólékos részletek (levélerek ruhadíszek, arcrészek stb.) síkja; a három sík élei le vannak tompítva, gömbölyítve. A mézeskalácsos a mesterségéhez szükséges mézet lépestül vette meg a termelőtől v. a sonkolyostól, a viaszt is földolgozta. - A legrégibb és legszebb minták reliefje egykor, a viaszból készített →offerhez hasonlóan, ünnephez (→búcsú) kötötten vallásos tárgyú (bárány, kereszt, bibliai jelenet) fogadalmi, áldozati, ünnepi tárgy volt. - A profán formák (témák) között a 20. sz. közepéig gyakori volt a pólyásbaba és a szívalak, az úri öltözetű asszony, kisasszony, férfi, borozgató nemesurak, hintóban ülő hölgy, táncoló paraszt, lantot pengető nő, bolondmiska, betyár (Sobri Jóska, Milfajt, Angyal Bandi), török basa, s különösen a huszár; előfordult olykor Napóleon lovasalakja, a tréfás formák között a kecskén lovagló szabó is. Sorozatukból egész kis művelődéstört. gyűjt. áll össze. Az állatvilágot különösen a szerszámos ló, szarvas, nyúl, oroszlán, kakas, galamb, sas, kutya, fiait tápláló pelikán madár, a növényeket főként a kosárba tett bokréta képviselte. A formarészletek általában egy kaptafára készülnek: lábállás, kéztartás, szem, száj stb. - A legtökéletesebb, valóban művészi mézesbábos alkotás egy-egy régi, vallásos tárgyú, jól komponált jelenet, olykor rézmetszet-másolat. A faformába gyakran be van vésve a mester nevének legalább két kezdőbetűje, ritkábban a készítés évszáma. Akad olyan készítmény is, amely nem reliefszerű, hanem valóságos tárgy: kocsi, bölcső, templom, betlehem, ház, kulacs stb. Ezeknek alkatrészeit 3-4 lapból ütik ki, azután összeragasztják, s ahol szükséges, összehajtják (pl. a kulacs keskeny oldalát). A bábosság e mesterkéltebb formája vsz. ném. eredetű, legalább céhes formájában, azaz abban a fejlettebb alakjában, amely művészien faragott ütőfákkal formázza süteményeit. Bizonyos, hogy a díszesebb ütőfák közeli rokonságban vannak a ném. föld hasonló faragványaival, s hogy az első céheket német iparosok alapitották, s idővel megmagyarosodtak. - A mintafával dolgozó egykori mézeskalácsosság süteményeinek szépségét tisztán a forma, a véset adta; egyéb díszítményre, színre stb. nem szorult. Ezeket azonban idővel fölváltották a túldíszített, színek kavalkádját felvonultató tucattermékek. **

MN II:327.